A szavaknál is több...
Árulkodó testbeszéd
Sokféle technikát használt 25 évi FBI-szolgálata alatt a nemrég nyugdíjba vonult Joe Navarro, de fő fegyvere a szeme volt. Megfigyelte, tanulmányozta a gyanúsítottak testbeszédét, amellyel sokkat többet elárultak, mint szavaikkal.
2008.07.10 07:49MTITapasztalatairól könyvet írt What Every Body Is Saying (Amit minden test elmond) címmel, amelyben egyszerű gyakorlati példákon mutatja be tudattalan nyelvünket. A testbeszéd elárulja például, hogy házasságunk boldog-e vagy válságban van. Ha egy pár már nem szereti egymást, de valamilyen okból mégis együtt kell maradnia, úgy viselkedik, mint Bill és Hillary Clinton tette a Lewinsky-ügy idején.
Eklatáns példája volt a testbeszédnek, amely elárulta, hogy mennyire utálják egymást, amikor kiléptek az autóból és elindultak, hogy felszálljanak az elnöki helikopterre. Egymás mellett, felemelt fejjel mentek, de a lehető legnagyobb távolságot tartották - magyarázza Navarro.
Akik boldogan élnek együtt, sokszor egymás tükörképeivé válnak. Elkezdenek hasonló módon öltözködni, hasonló testtartásokat vesznek fel, azonos ritmusban lélegeznek. Pszichikai, mentális és érzelmi harmónia teremtődik közöttük, amelyet csak a test tud kifejezni - állítja a volt FBI-ügynök. A testbeszéd árulkodó volta régóta ismert.
Albert Mehrabian, a Kaliforniai Egyetem professzora azzal várt ismertté, hogy kimutatta: a szavaknak 7 százaléknyi igazságsúlyuk van, a hangerőnek, a tónusnak, a ritmusnak 38, a test mozdulatainak, főleg az arckifejezésnek pedig 55 százalék. Huszonöt évi munka után Navarro arra a következtetésre jutott, hogy a szavaknak nincsen jelentőségük. Az igazságot a testbeszéd árulja el. Ez mondja el, hogy valójában mit gondolunk, mit érzünk, mit akarunk eltitkolni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


