Új világ?
Az emberi gének szabadalmaz-tathatóságának kérdését tárgyalják
Az amerikai legfelsőbb bíróság hétfőn megkezdte a Myriad Genetics Inc. által levédetett emberigén-szabadalmak jogossága ügyének tárgyalását.
2013.04.15 21:24MTIA kilenctagú testület jelezte, hogy várhatóan csak egy szűken értelmezhető ítéletet fog hozni az ügyben és megpróbál kompromisszumra jutni abban a kérdésben, hogyan tegyenek különbséget a természetes és a mesterségesen előállított genetikai anyagok között. A biotechnológiai ipar képviselői szerint a bíróság sokmilliárd dollárnyi befektetést riaszthat el, ha átfogóan értelmezhető verdiktet hoz a Myriad-ügyben.
Egy hozzávetőleg 150 ezer kutatót és pácienst, valamint szervezeteket képviselő összefogó felperes csoport viszont azért harcol, hogy az emberi géneket, beleértve a mesterségesen előállítottakat is, ne lehessen szabadalmaztatni. A felperesek 2009-ben a Myriadnak összesen kilenc olyan szabadalmát támadták meg, amelyek két emberi génre, a BRCA1-re és a BRCA2-re vonatkoznak. Ezek egyike a mell- a másik pedig a petefészekrákhoz köthető.
A peres felek vitája lényegében arról folyik, hogy a két említett gén természetes képződmény-e avagy szellemi termék. Komoly kérdésként vetődik fel továbbá, hogy a gének szabadalomvédelme akadályozza-e a kutatást és okoz-e kárt a betegeknek. Korábban egy szövetségi bíró arra a megállapításra jutott, hogy a Myriad által bejegyeztetett szövetségi szabadalmak érvénytelenek, ám a fellebbviteli bíróság ezzel ellentétes ítéletet hozott. Így került az ügy a legfelsőbb bíróság elé.
Az Obama-kormányzat, amely hivatalosan egyik fél pártját sem fogja, azt szorgalmazza, hogy az ügyben kompromisszum jöjjön létre. Washington álláspontja szerint a "szintetizált genetikai anyagok" szabadalmaztathatók, mert azok emberi találmányok eredményei. Az olyan eltávolított vagy izolált emberi DNS azonban, amelynek nem változtatták meg jelentősen szerkezetét, a kormány szerint nem védethető le.
Ha a bíróság végül erre, vagy ehhez hasonló álláspontra jut majd, akkor a Myriad több, a komplementer DNS-re (cDNS-re) vonatkozó szabadalma érvényben maradhat. Az amerikai szabadalmi és védjegyhivatalnál eddig több mint négyezer emberigén-szabadalmat jegyeztek be. A szabadalmak becslések szerint az emberi genom mintegy 40 százalékát fedik le. A szabadalmak jogosságát vitató felperesek között található egyebek között az Amerikai Orvosok Egyesülete, az Amerikai Humángenetikai Társaság, az Amerikai Polgárjogi Szövetség (ACLU) és James Watson, aki 1953-ban az azóta elhunyt Francis Crickkel együtt felfedezte a DNS kettős spirálját.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


