Figyelje az eget holnap hajnalban!
Meteorzápor közeleg - holnap ideér!
Csütörtökről péntekre virradóan tetőzik a Quadrantidák meteorraj idei jelentkezése.
2008.01.03 10:28hirek.csillagaszat.huA legintenzívebb, minden évben visszatérő meteorraj január elején okoz szép látványt az érdeklődők számára.
A rajt 1825-ben fedezte fel Antonio Brucalassi. Azért nevezték el Quadrantidáknak, mert a 19. században némely csillagatlaszban a Hercules, Bootes és Draco csillagképek között volt még egy konstelláció, melyet Quadrans Muralisnak neveztek - a mai csillagtérképeken már nem jelölik, területe beolvadt a szomszédos csillagképekbe.
A legutóbbi évekig úgy gondolták, hogy a Quadrantidák egy régi, pályáján nagyon szétszóródott áramlat. Azonban a néhány évvel ezelőtt újra elvégzett analízis eredményeként ma már inkább egy fiatal, csak kb. 500 éves rajnak tekintik. Ez azt jelenti, hogy a meteoroid részecskék keletkezésért felelős szülőobjektum még mindig a törmelék között található.
Peter Jenniskens, a téma nemzetközileg elismert vezető szakértője alapos megfontolások után arra következtetett, hogy a raj a 2003 EH1 kisbolygótól származik. Ezt a kisbolygót a LONEOS program fedezte fel 2003. március 6-án. A szinte azonos pályaelemek és az üstökösszerű pálya valószínűsíti, hogy tényleg ez a kisbolygóként katalogizált objektum lehet a raj szülőégiteste. Elképzelhető, hogy a 2003 EH1 egy éppen inaktív fázisban lévő üstökös, hiszen egy kisbolygó – jelenlegi tudásunk szerint – nem tudja szétszórni anyagát a pályája mentén.

A Quadrantidák meteorraja január 1. és 5. között jelentkezik, maximuma 2008. január 4-én helyi idő szerint reggel 6 és 7 óra között lesz. A radiáns a Bootes csillagkép közelében található, így egész éjszaka horizont felett található, égi pályájának legmagasabb pontját pedig a reggeli órákban éri el. A hajnali vékony holdsarló nem nagyon zavarja a megfigyeléseket.
A rajtagok fényesek, kékesfehér színűek és gyorsak. A fényesebb vizuális és fotografikus rajtagok előtt 14 órával egy halvány meteoroidokból álló porfelhő keresztezi a Föld pályáját, mely teleszkopikus és rádiós maximumot okoz. 2000 óta néha előfordul, hogy a vizuális maximum után 9-12 órával egy, elsődlegesen rádióval észlelhető csúcs is következik.
A maximum általában rövid ideig, alig 1-2 órán át tart. Ekkor kb. 80-100 meteor figyelhető meg óránként az egész égbolton. Előtte és utána már csak néhány látható. 1992-ben kiemelkedő maximumot figyeltek meg, amikor is az óránkénti gyakoriság elérte a 180-at.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


