Üstökös lesz a legfényesebb éjszakai égitest
Eltűnhet a Hold a jövő télen
Még a teliholdat is elhalványíthatja az a felénk száguldó üstökös, ami a jövő év végén éri el a Földet, feltéve, hogy túléli a napközeli utazást.
2012.12.31 15:33Konrád - ma.huA nem olyan régen felfedezett, ISON névre keresztelt üstökös nagyjából 1,9 millió kilométerre halad majd el a Naptól 2013. november 28-án - mondta Donald Yeomans csillagász, a NASA Földközeli objektumokkal foglalkozó programjának igazgatója.
Ahogy megközelíti a Napot, az üstökös jégből álló testét a csillagunk hője felolvasztja és elképzelhető, hogy olyan tüneményes jelenséget alkot majd, ami szabad szemmel, távcső vagy teleszkóp nélkül is látható lesz a téli égbolton jövő év októberétől 2014 januárjáig. Már ha egyben marad addig.
Ugyanis, ahogy az üstökös megközelíti a Napot, akár darabokra is hullhat, vagy elképzelhető, hogy nem lesz a Földről jól látszó farka. Az ISON üstököshöz hasonló csillagközi látogatók az Oort Felhőből érkeznek, ami egy fagyott kövekkel teli fürt, a Naptól nagyjából a Föld pályájánál ötvenezerszer messzebb. Időnként az egyik ilyen szikladarab kilökődik a csapatból és hosszú magányos körözésbe kezd a Nap körül.
Két amatőr orosz csillagász fedezte fel az üstököst még szeptember végén, az International Scientific Optical Network, azaz ISON hálózat egyik teleszkópja által készített képeken. “A tárgy lassú volt és egyedi volt a mozgása. De nem tudtuk megállapítani, hogy üstökösről van-e szó, mert a képek kis felbontásúak voltak és a tárgy nagyon kicsi volt” - mesélte Artyom Novichonok csillagász, az egyik felfedező.
Novichonok és társa Vitali Nevski másnap egy nagyobb teleszkóppal, az üzbegisztáni Maidanak Obszervatóriuméval, kísérte figyelemmel a tárgyat. Több más csillagász is hasonlóképpen tett, akik megerősítették, hogy a Rák csillagképben, kicsivel a Jupiter pályája alatt felfedezett objektum valóban egy üstökös. “Nagyon ritka, izgalmas” - írta Novichonok.
David Whitehouse brit csillagász szerint az ISON sok generáció óta a legfényesebb üstökös lehet, fényesebb, mint a telihold. 2013-ban egyébként két üstökös-show is látható lesz. A Pan-STARRS valamikor márciusban halad el a közelünkben, majd nyolc hónappal később érkezik az ISON. A Marson tartózkodó Curiosity még akár előzetest is mutathat a látványosságból, hiszen az ISON már kora szeptemberben elhalad majd a Vörös Bolygó mellett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
- 2:30 Oroszországban 830 ezer hektáron fagyott el a vetés
- 1:47 Pénteken kezdődik a 19. Református Zenei fesztivál
- 0:56 Újabb három férfi holtestét találták meg Romániában az ukrán határ mentén
- 23:39 Két székelyföldi helyszíne is lesz az Orgonák éjszakája programsorozatnak
- 22:30 Szerbiában elfogtak egy férfit, aki az elnök megölésével fenyegetőzött
- 21:20 Agrometeorológia: enyhíti az aszályt a következő napok kiadós esőzése
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06