Megtette a hatását a vadászat!
Kell az uszony a levesbe - Kihalhat tizenegy cápafaj!
Kihalás fenyeget 11 cápafajt a világszerte ellenőrizetlen keretek között folyó cápavadászat miatt - vált ismertté egy nemzetközi tanulmányból.
2008.05.26 16:32MTIKihalás fenyeget 11 cápafajt a világszerte ellenőrizetlen keretek között folyó cápavadászat miatt - vált ismertté egy nemzetközi tanulmányból. Az ázsiai országokban, elsősorban Kínában egyre nagyobb az igény a divatossá vált cápauszonylevesre.
A halászok ezért szinte kizárólag az uszonyukért halásznak a cápákra, az állat tetemét gyakran egyszerűen visszadobják a vízbe. A tanulmány szerzői szerint leginkább az indonéz és a spanyol vadászok felelősek a cápák számának rohamos csökkenéséért.

A legnagyobb veszélyben a röviduszonyú makó, a farkascápa és a selyemcápa van.
A kutatók figyelmeztettek arra is, hogy idén hét nyílttengeri cápafaj kerül fel a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) 2008-as vörös listájára, ezzel 21-re emelkedik a veszélyeztetett cápafajok száma.
A cápák azért is különösen sebezhetőek, mert csak több év után képesek a szaporodásra, és egyébként is kevés utódot hoznak világra.
A cápafajok kihalása más fajokat is veszélybe sodorhat, és felboríthatja az óceánok természetes egyensúlyát.
A tanulmány, amelyet az ENSZ Bonnban zajló biodiverzitás konferenciáján hoztak nyilvánosságra, azt javasolja a kormányoknak, hogy állítsanak fel kvótákat a cápavadászat terén, és vessenek véget a kizárólag a cápauszony miatti halászatnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


