Megállapodást írnak alá a botanikus kertek
Világszerte helyreállítják a leginkább károsodott élőhelyeket
Húsz évre szóló együttműködési megállapodást írnak alá a jövő héten botanikus kertek szerte a világból, hogy megmentsenek száz végveszélyben lévő ökoszisztémát.
2012.05.22 21:31MTIAz Ecological Restoration Alliance nevű szövetséget többek közt kínai, brazil, hawaii, kenyai, mexikói, dél-afrikai és venezuelai botanikus kertek részvételével hívták életre, hogy eleget tegyen az ENSZ felhívásának, amely szerint 2020-ig a károsodott élőhelyek legalább 15 százalékát helyre kell állítani világszerte.
A jelenlegi gyakorlatban a legtöbb élőhely-rekonstrukciós projekt kisléptékű. Amennyiben változtatni akarunk azon, ahogy bánunk a bolygóval, ennél nagyobb léptékben kell gondolkodni - vázolta a kezdeményezés lényegét Bruce Pavlik, a projekt egyik vezető intézményének, a kew-i Királyi Botanikus Kert (Nagy-Britannia) vezető ökológusa a The Daily Telegraph című lap internetes kiadása szerint.
Az élőhelyeket erdőirtás, bányászat, mezőgazdaság károsította. Számos helyen a talaj minőségét is helyre kell állítani, hogy az megfelelő alapot nyújthasson a növények számára. A kutatók magbankok segítségével, illetve a fennmaradt természetes növénytakaróból származó egyedek szaporításával kívánják újra létrehozni a növényzetet.
A projekthez nyújtott kezdeti támogatás 50 millió angol font (mintegy 18 milliárd forint). A száz élőhely a továbbiakban kerül majd meghatározásra, a trópusi esőerdőktől kezdve a mérsékelt égövi sivatagokon át a gyepekig ökoszisztémák széles spektrumát le fogja fedni.
Nem mindegy, hogyan zajlik le egy élőhely-rekonstrukció. A kenyai felvidéki erdők helyébe, amelyeket eredetileg teafa-ültetvények számára irtottak ki, idegen fafajokat - fenyőt, eukaliptuszt és akáciát - ültettek, így az élőhelyek szegényesek maradtak. Egy Nairobiban végzett kutatás szerint, míg egy őshonos fafajokból álló elegyes erdő 170 madárfajnak ad otthont, az eukaliptusz-monokultúra csupán harmincnak. A botanikus kertek szakértelme, tapasztalata a garancia arra, hogy a rekonstrukciók szakszerűen, a várható legnagyobb sikerrel záruljanak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


