Mi másból?
Elektromos áram - szennyvízből
Szennyvízből elektromos áramot előállító szerkezet prototípusát készítették el amerikai kutatók.
2012.03.03 19:06MTIA Pennsylvania Állami Egyetem szakemberei szerint az eszköz egyúttal meg is tisztítja a vizet - olvasható a BBC hírportálján.
Holland tudósok már néhány éve hasonló kísérleteket folytatnak az ország tengerpartjánál, ahol az édes víz találkozik a sóssal. A fordított elektrodialízisen (RED) alapuló eljárásban egyfajta sóakkumulátor jön létre: a sós és az édes vizet membránok által elválasztott váltakozó kamrába helyezik, és elektrokémiai töltést hoznak létre. Egy norvég cég szintén az édes és a sós víz elvén működő, hasonló technológia megvalósításán dolgozik.
A amerikai kutatók szerint a RED technológia sok problémát rejt magában, mert nagyszámú membránt kell alkalmazni, és az erőművet a tengerbe kell süllyeszteni. Úgy vélik, hogy a membránok számát csökkenteni, a teljesítményt növelni lehet mikrobás üzemanyagcellák (MFCs) kiegészítő használatával.
Az MFCs segítségével a szennyvízben lévő szerves anyagok lebontásával villanyáramot hoznak létre. A prototípusban ammónium bikarbonát helyettesíti a sós vizet, és így a tengerektől távoli területeken is üzemeltethető. Ez a technológiai megoldás a helyi ipar hulladék hőjét használja fel.
Az amerikai egyetem kutatói úgy vélik, hogy az eljárás alkalmas lesz a fejlődő országok ivóvíz és elektromos áram gondjainak leküzdésére.
Kapcsolódó írások:
- Új informatikai fegyver született
- Kemény, mint az acél, mégis újraformálható
- Gekkó ihlette robotot fejlesztettek ki
- Olyan, mintha egy alien tépné ki magát az autóból
- Nem felszarvazottaknak - fogamzásgátlót fejlesztettek szarvasoknak
- Önmagától visszahúzódó injekciós tűt fejlesztettek ki - nincs több szétszúrt véna?
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


