Meghökkent nomádokhoz zuhant az űrkabin
Tűzgömb érkezett az égből - Égő sztyeppére zuhant a Szojuz
Igencsak elképedt nomádok érkeztek elsőként a kazah sztyeppén a Szojuz TMA-11 űrhajó rendhagyó módon földet ért űrkabinjához és segítettek a három fős személyzeten.
2008.04.30 13:22MTI"Már attól is meghökkenhettek, hogy tűzgömb érkezik az égből, hát még hogy belőle kikecmereg egy fehér valami" - mondta egy tévéinterjúban Ji Szo Jeon, a dél-koreai űrhajósnő. A "valami" Jurij Malencsenko orosz űrhajós volt, aki maga mászott ki az űrkabinból az április 19-i landoláskor. "A nomádok először úgy néztek ránk, mint majmokra a ketrecükben, és hamarosan már mintegy ötvenen csoportosultak körülöttünk. Aztán megértették, hogy segítségre szorulunk, és ők támogattak ki minket a kabinból" - folytatta beszámolóját a 29 éves dél-koreai nő.
"Elvonszoltak minket az árnyékba, majd kérésünkre néhányan bemásztak a kabinba a műholdas telefonunkért. Azért kértük erre őket, mert alacsonyabb a testfelépítésük. Éppen összeszerelni készültünk a telefont, amikor a távolban felbukkant az értünk küldött repülő" - mondta. Az űrkabin műszaki gondok miatt 480 kilométerrel letért pályájáról és ezért landolt a kazah sztyeppén.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


