Restaurálták a tasnádi református templomot
Különleges lelet a titkos rekeszben: aranycseppek kagylóhéjban
Ritka leletre bukkantak a romániai Szatmár Megyei Múzeum restaurátorai: a tasnádi református templomban őrzött faláda rejtett fiókjában 50 darab kagylóhéjat találtak, amelyek közepén egy-egy aranycsepp van.
2011.10.20 08:59MTITaláltak még 31 darab 17. századi ezüst pénzérmét és 54 darab 18-19. századi bronzpénzt is, valamint azt a dokumentumot, amelyben leltárba vették a titkos fiók tartalmát.
A Krónika című kolozsvári napilap által idézett Szőcs Péter, a szatmári múzeum igazgatóhelyettese szerint a kagylók és a bennük talált megkeményedett aranypor a 16. századból származhat, amikor felújították és átfestették az akkor még katolikus templomként szolgáló kegyhelyet.
Állítólag valódi ritkaságról van szó, hasonló lelet ugyanis mindeddig nem került elő - írja csütörtöki számban a lap.
A különös leletre a múzeum egyik restaurátora, Bolos Ioan talált rá a láda bal oldalán elrejtett kis fiókban. Mint kiderült, a munkálatok során feltűnt neki egy furcsa zörej, amelyre nem talált magyarázatot - ekkor kezdte gyanítani, hogy van valahol egy titkos rekesz. Arra pedig, hogy pontosan hol kell keresnie, egy ceruzával írt szöveg alapján jött rá. A láda bal oldalán levő fiókon ugyanis az áll, hogy "Délczeg Elek végrendelete a fiókban elhelyezve. 1895 27/III". A fiókot alaposabban megvizsgálva a szakember arra is rájött, hogy a fiók dupla aljú. A köztes résben találta meg a kagylóhéjakat és az érméket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


