Invázió a Balatonnál
Az idén még több szúnyogra számíthatunk
A tavalyinál több szúnyogra számítanak az idén a szakemberek a Balatonnál. Az első irtásra várhatóan április végén, május elején lesz szükség.
2008.04.15 10:32Magyar HírlapTavaly a száraz időjárás miatt a tervezettnél kevesebbe került a szúnyogirtás, a megmaradt pénz egy részét a biológiai megelőzés pontosabb előkészítésére költik, a többit arra tartalékolják, hogy szükség esetén pótolják belőle az idei évre szánt hetvenmillió forintos keretet. Sáringer-Kenyeres Tamás, a Balaton szúnyogirtását irányító bizottság tagja szerint szakmai szempontból rendhagyó évnek bizonyulhat az idei, hiszen sosem állt még rendelkezésre ennyi pénz a gyérítés előkészítésére és elvégzésére.
A napokban megkezdik a lárvák tenyészőhelyeinek számító tocsogók és sekélyesebb részek pontos feltérképezését. Ezt a munkát már műholdas helymeghatározóval felvett digitális térképek alapján végzik. Az a cél, hogy a biológiai gyérítés – amely alatt a környezetbarát megoldásokat értik – minél inkább kiszorítsa a kémiai beavatkozásokat. Mivel a mostani nyár nem ígérkezik olyan száraznak, mint a tavalyi, ezért jóval több szúnyogra lehet számítani. Az első irtást valószínűleg már április végén, május elején elvégzik.
"A célzatos irtás sokkal hatékonyabb, mint a régi módszer, amikor számolatlanul, a helyszínre kevéssé, olykor egyáltalán nem figyelve bocsátották ki a repülőgépekből a permetlét" – mondta a Magyar Hírlapnak Sárhiday Gábor természetvédő. Korábban volt olyan időszak, amikor a madarak költési idejére védetté nyilvánított területeket is beterítettek permetlével. A természetvédők tiltakozása nyomán az utóbbi években már csak ritkán történt ilyesmi, akkor is inkább véletlenül.
A szúnyogok nagyjából minden nyolcadik ember iránt mutatnak érdeklődést, de hogy mi alapján választanak "véradót", azt egyelőre nem tudják pontosan a kutatók. Egy biztos: a szúnyogok igen nagy távolságból, akár tíz-tizenöt méterről is képesek érzékelni áldozatukat, legyen az ember, macska vagy kutya. Tudvalevő, hogy a hím szúnyog ártalmatlan, nem szív vért, és nem is szúr. Nem így a nőstények. Ők apró sebet ejtenek a bőrön, majd véralvadásgátló anyagot fecskendeznek a sebbe, és ezután kezdik el a vércsapolást.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06