Hosszú Menetelés-2F
Kína elindította első űrállomásmodulját
Egy Hosszú Menetelés-2F hordozórakétával helyi idő szerint csütörtökön este elindították Kína első ember nélküli űrállomásmodulját, a Tienkung-1-est (Tiangong), magyarul Mennyei Palotát - jelentette a kínai média az északnyugat-kínai Csiucsüen (Jiuquan) űrközpontból.
2011.09.29 16:49MTIAz indítást nagy várakozás előzte meg, arra hosszas előkészületek után két nappal az ország nemzeti ünnepe, a Kínai Népköztársaság kikiáltásának 62. évfordulója előtt kerítettek sort. Ezzel megkezdődött annak a hosszú távú programnak a megvalósítása, amelynek célja, hogy a kelet-ázsiai ország 2020-ig saját fejlesztésű űrállomást építsen ki.
Az indítást követő tízedik percben a Tienkung levált a hordozóeszközről, és Föld körüli pályára állt, majd kinyitotta két napelemtábláját. A tervek szerint a modulon elsőként – még az idén novemberben – a Sencsou-8 (Shenzhou) űrhajó fog kikötni, ami a kínai űrhajózás történetének első dokkolási művelete lesz.
Az elkövetkező két évben újabb dokkolásokat hajtanak végre Sencsou-9-es és 10-es űrhajókkal, várhatóan ez utóbbi űreszköz már embert is szállít. A Tienkung-1 egyelőre kísérleti modul, a tervek szerint a későbbi űrállomásnak már nem lesz a részeleme. A modullal a megközelítési és dokkolási műveleteket gyakorolják. Küldetésének időtartamát két évre tervezték.
Augusztusban a Hosszú Menetelés-2C rakétával sikertelenül próbáltak meg pályára állítani egy műholdat, s emiatt – biztonsági okokból - átütemezték az első kínai kísérleti űrállomásmodul indítását. Időközben a hordozórakétán több mint 170 változtatást végeztek el.
Az űrtechnika fejlesztésével Kína alapvető szándéka az űrben található források feltárása és azok hasznosítása az emberiség javára – fogalmazott Csou Csien-ping (Zhou Jianping), a kínai űrprogram vezetője, aki azt is közölte, hogy szándékaik szerint a kínai űrállomás nemzetközi platformot kíván majd nyújtani a további kutatásokhoz, alkalmazásokhoz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


