Truckrace
Gyorsasági kamion Eb - Kiss Norbert 65 pontra növelte az előnyét
A 39 éves szombathelyi pilóta a versenysorozat ötödik fordulójának szombati napján az első versenyen rajt-cél győzelmet aratott, majd a második viadalon harmadikként ért célba.
2024.09.01 17:32MTINagy lépést tett a címvédés és hatodik Európa-bajnoki címe felé Kiss Norbert, a Révész Racing versenyzője a gyorsasági kamion Eb csehországi Mostban rendezett fordulójának vasárnapi napján, amelyen az első futamot megnyerte, a másodikon pedig második lett.
A 39 éves szombathelyi pilóta a versenysorozat ötödik fordulójának szombati napján az első versenyen rajt-cél győzelmet aratott, majd a második viadalon harmadikként ért célba.
Vasárnap az időmérőn újfent senki nem tudta megkaparintani az első rajthelyet Kiss elől, így a címvédő ismét a pole pozícióból startolhatott a hétvége harmadik futamán. A 11 körös versenyen aztán Kiss az idén eddig megszokottaktól eltérően nem tudott magabiztos előnnyel diadalmaskodni, a hatszoros Eb-győztes német Jochen Hahn végig üldözte, a kockás zászlót viszont a magyar versenyző látta meg először, hat tizedmásodperccel verve Hahnt.
A részben fordított rajtrácsos vasárnapi második viadalt Kiss a nyolcadik pozícióból kezdte és szokásához hűen remekül jött előre, végül másodikként ért célba.
Kiss így két fordulóval a szezon vége előtt 65 ponttal vezeti az összetettet Hahn előtt, egy hétvégén pedig legfeljebb 60 pont gyűjthető. Az Eb-pontverseny élén Kissnek 290 pontja van, a második Hahn 225 pontot szerzett, a harmadik német Sascha Lenz pedig 167 pontjával már jelentős hátrányban van.
Az idény szeptember utolsó hétvégéjén, a franciaországi Le Mans-ban folytatódik, egy hétre rá pedig a spanyolországi Jaramában zárul.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06