Truckrace
Gyorsasági kamion Eb - Győzelem és harmadik hely Kiss Norbert vasárnapi mérlege Zolderben
A vasárnapi első futamon ismét rajt-cél győzelmet aratott, a második viadalon pedig harmadik lett a címvédő és ötszörös Európa-bajnok Kiss Norbert, a Révész Racing versenyzője a gyorsasági kamion Eb Zolderben rendezett fordulóján.
2024.06.23 19:02MTIA 39 éves szombathelyi pilóta a szombatihoz hasonlóan a vasárnapi időmérő edzésen is magabiztosan szerezte meg az első rajtkockát, a pole pozíciót pedig a tőle már megszokott módon váltotta sikerre a nap első és a hétvége harmadik futamán.
A folyatásban, a részben fordított rajtrácsos vasárnapi második viadalon Kiss a nyolcadik helyről startolva hamar feljött harmadiknak, onnan azonban nem tudott előrébb lépni a leintésig. Az idei szezonban ez volt az első alkalom, amikor nem a magyar címvédőt intették le elsőként egy versenyen, az ezt megelőző 11 futamon kivétel nélkül Kiss diadalmaskodott.
A hatodik Eb-címéért versengő Kiss így is növelte az előnyét az összetett pontversenyben, melyet 178 ponttal vezet, megelőzve a németek hatszoros Európa-bajnok versenyzőjét, Jochen Hahnt (130 pont), valamint a harmadik helyen álló, háromszoros Eb-győztes spanyol Antonio Albacetét (98 pont).
A gyorsasági kamion Eb július közepén, a Nürburgringen folytatódik.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:55 14 milliót fizettek egy állítólag AI-val készült dokumentumért Győrben
- 13:43 Férfi egyházi vezetők is beleszólnak a szívhangrendeletbe
- 11:14 Gyurkó Szilvia: a gyermekvédelmi rendszer már csak nevében látja el a feladatát
- 10:06 Gyurkó Szilviát sokan a gyermekvédelem reményeként ünneplik, de egy gyászoló anya hónapok óta várta a segítségét
- 10:02 Riasztó adatokat hozott nyilvánosságra a kormány a gyermekvédelmi rendszer állapotáról
- 8:59 Sokkoló látvány a Mátrában - Kiszáradt a legmagasabb hegyi tavunk is!
- 6:53 Munkagépek jelentek meg a Natura 2000 területen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


