TruckRace
Kamion Eb - Kiss Norbert karnyújtásnyira a címvédéstől
76 pontos előnnyel várja a vasárnapi folytatást.
2023.09.24 09:33MTIAz első futamon rajt-cél győzelmet aratott, míg a másodikon negyedikként ért célba Kiss Norbert, a Révész Racing négyszeres Európa-bajnok versenyzője a gyorsasági kamion Eb franciaországi Le Mans-ban zajló fordulójának szombati napján, ezzel nagyon közel került a címvédéshez.
A 38 éves szombathelyi pilóta változatlanul utolérhetetlen az időmérő edzéseken, így a mostani állomás első kvalifikációját is megnyerte, majd a kora délután rendezett első viadalon futamgyőzelemre váltotta a pole pozíciót. Azzal a sikerrel 75 pontosra növelte az előnyét összetettben a második német Jochen Hahnnal szemben.
A fordított rajtrács szabályának értelmében Kissnek az esti második versenyt a nyolcadik helyről kellett megkezdenie, de nagyszerű előzéseket hajtott végre, miközben a lehető legkevesebbet kockáztatta, így negyedikként ért célba, a hatszoros Eb-győztes Hahn pedig közvetlenül mögötte, ötödikként zárt.
Kiss Norbert így 76 pontos előnnyel várja a vasárnapi folytatást, és ha nem hátráltatja műszaki hiba, akkor nagy eséllyel megvédi a címét, egyben pályafutása ötödik és sorozatban harmadik Eb-címét gyűjti be.
A Le Mans-i hétvégén vasárnap 14.15-től kerül sor a forduló harmadik futamára, a hétvégét záró negyedik viadalt pedig 17 órától rendezik.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
- 8:22 Nyugdíjkorrekciót javasol a miniszterelnöknek írt levelében a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06