Autósport
Kamion Eb - Kiss Norbert első és második szombaton Zolderben
Az első futamot megnyerte, a másodikon pedig csapattársa mögött második lett a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert, a Tankpool24-Mercedes magyar pilótája a gyorsasági kamion Eb belgiumi Zolderben zajló versenyhétvégéjének szombati napján.
2017.09.16 17:51MTI
Kiss Norbert (legelől) a mogyoródi futamon, augusztusban (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)
A 32 éves szombathelyi versenyző a délelőtti időmérő edzésen a második rajtkockát szerezte meg az összetett pontversenyben is vezető cseh Adam Lacko mögött.
A sorozat hivatalos honlapja szerint az első futamon Kiss rögtön a start után átvette a vezetést Lackótól, aki néhány perccel később műszaki hiba miatt feladni kényszerült a versenyt.
A magyar versenyzőt ezután nem lehetett utolérni, magabiztosan végzett az élen.
A fordított rajtrács szabálya értelmében Kiss a késő délutáni második versenyen a nyolcadik helyről indult, s kiváló versenyzéssel egészen a második pozícióig küzdötte fel magát, miközben csapattársa, a német André Kursim - szintén nagyszerű teljesítményt nyújtva - megnyerte a futamot.
Vasárnap újabb időmérőt, majd ismételten két futamot rendeznek Zolderben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:03 Csoda a tragédia után: előkerült az őzcsalád egyetlen túlélője
- 22:08 Lángok ostromolják Omist: házak égtek ki, ezreket kellett kimenekíteni
- 20:04 Magyar szurkolókra csaptak le Zabrzében - sípcsonttöréssel került kórházba egy magyar
- 18:46 Történelmi hosszúságú a jelenlegi kánikula Franciaországban
- 16:16 Visszatér a WWF Magyarország Lutra matricaalbuma
- 14:01 Hét őzet téptek szét kóbor kutyák egy magyar tanyán - a három gida sem élte túl
- 12:58 Radnai Márk: A NER-telenítés nem bosszú, hanem a jogállami elszámoltatásról kell szóljon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


