Truckrace
Kamion Eb - Kiss Norbert bronzérmes lett a vasárnapi első futamon
A címvédő Kiss Norbert, a Tankpool24 Mercedes magyar versenyzője a vasárnapi első futamon harmadik, a másodikon pedig 11. lett a kamion Európa-bajnokság idei második állomásán, az olaszországi Misanóban.
2016.05.29 18:13MTIA sorozat honlapja és a 31 éves szombathelyi pilóta Facebook-bejegyzése szerint az első versenyen a negyedik helyről rajtolt, és az új fejlesztésű Mercedesszel - amelyet most próbált ki először versenyen - egy pozíciót lépett előre a 12 körös futam végéig. A második versenyen műszaki hiba miatt a boxutcából rajtolt, és végül a 11. helyen zárt.
A győztes előbb a cseh Adam Lacko, majd a német Jochen Hahn volt. Kiss Norbert szombaton előbb a nyolcadik, majd a negyedik helyen végzett, így a pontversenyben a hatodik helyen áll 24 ponttal. Az éllovas Adam Lacko, 72 ponttal.
Az elmúlt két idényben győztes Kiss a téli szünetben fogadta el a Mercedesszel induló német Tankpool24 ajánlatát, és elhagyta a magyar Oxxo Truck Race Teamet.
A kamion Eb idei szezonjának kilenc állomása lesz, a következő versenyhétvégére két hét múlva kerül sor a franciaországi Nogaróban. A Hungaroringen augusztus 27-28-án rendeznek futamokat, és a szervezők a tavalyi viadalhoz hasonlóan ismét fesztiválhangulatot ígérnek a mogyoródi létesítménybe, ahol betétfutamként ebben az évben a közel 600 lóerős luxus-versenyautókat felvonultató Blancpain GT Series szerepel majd.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


