Truckrace
Kamion Eb - Kiss második hellyel zárta a mogyoródi hétvégét
A címvédő Kiss Norbert, az Oxxo Racing-Axxyss Motorsport pilótája második lett a kamion Európa-bajnokság Hungaroringen rendezett versenyhétvégéjének utolsó, vasárnapi második futamán.
2015.09.06 18:06MTIA 30 éves szombathelyi pilóta így 119 pontra növelte az előnyét az összetettben a háromszoros Eb-győztes német Jochen Hahnnal szemben, aki a mostani negyedik helyével vette át a pontverseny második helyét a cseh Adam Lackótól.
A hétvége záróviadalát a spanyol Antonio Albacete nyerte meg, a harmadik helyen a cseh David Vrsecky végzett.
A fordított rajtrács szabálya miatt nyolcadikként startoló Kiss az első kanyarban belekeveredett a középmezőnyben folyó ütközetekbe, s csak a felső lassítónál szerezte meg a hetedik helyet, az agresszív manőverért azonban figyelmeztetést kapott a versenybíróságtól. Ez büntetéssel nem járt, így a címvédő aztán egy újabb helyet javított, majd a negyedik körben egy fantasztikusan kivitelezett előzéssel feljött ötödiknek.
Kiss hat körrel a leintés előtt már negyedik volt, egy körrel később pedig a harmadik pozíciót is megszerezte, majd elképesztően látványos csatát vívott és nyert meg Vrseckyvel szemben, így a hajrának másodikként vágott neki.
Az élen haladó Albacetének 8.5 másodperc előnye volt Kiss-sel szemben, s a magyar Európa-bajnoknak a hátralévő három körben már nem volt ideje felzárkózni, és harcba szállni a győzelemért.
A Hungaroring Sport Zrt. tájékoztatása szerint vasárnap 22 ezer néző látogatott ki a mogyoródi pályára, így a szombati 10 ezer fős közönséggel együtt a kétnapos versenyhétvégén összesen 32 ezer szurkoló volt ott a helyszínen.
A kamion Eb két hét múlva a belgiumi Zolderben folytatódik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


