Öröm, szenvedély, szenvedés - Telepátiából ismét jelesre vizsgáztak a pszichiáterek

Az életöröm fogalma nagy változáson ment át az utóbbi két évszázad során. A XIX. században az emberek - nem minden alap nélkül - természetesnek tekintették, hogy az emberi élet, ha nehéz is, boldog és örömteli lehet.
_{2007.01.22 12:29, Forrás: vmkomm}

A Magyar Pszichiátriai Társaság (MPT) XIII. Vándorgyűlését 2007. január 24-27. között, Miskolcon rendezik meg. A pszichiátriai szakma legnagyobb magyarországi seregszemléjének az öröm, a szenvedés és a szenvedély a témája, valamint ezek megjelenése és összefüggései.

Telepátiából ismét jelesre vizsgáztak a pszichiáterek. Az esemény témáját keresve az eredeti ötlet az "öröm és szenvedély" volt, amit a vezetőség egészített ki a "szenvedés" szóval. Vajon ez már előjelzője lehetett az (akkor) néhány hónap múlva bekövetkező reformoknak, amit legtöbben megszorításként, leépítésként éltünk meg? A Vándorgyűlés központi témája: Öröm, szenvedély, szenvedés. E három tényező egymással szorosan összefügg, és fontos róluk beszélni: a természetes örömforrásokról, hogy ki ne apadjanak, és a mesterséges örömforrásokról, hogy minél kevesebben legyenek "függők", illetve tudjuk, hogy minden betegség - nem csak a szenvedélybetegség - szenvedés!

Az életöröm fogalma nagy változáson ment át az utóbbi két évszázad során. A XIX. században az emberek - nem minden alap nélkül - természetesnek tekintették, hogy az emberi élet, ha nehéz is, boldog és örömteli lehet. Napjainkban ez már nincs így. Megváltozott az emberek felfogása a saját életükkel, de másokéval kapcsolatban is. Vannak, és egyre többen, akik ha boldogok akarnak lenni, akkor drogot használnak, vagy olyan eszközökhöz nyúlnak, amelyek droghoz hasonló módon hatnak rájuk, pl. játék- vagy internetszenvedélyt alakítanak ki.

Globalizálódó technikai civilizációnk jóléti társadalmaiban növekszik a depressziós, a szorongásos és a szenvedélybetegek száma. Az értékrend eltolódik az anyagi javak és a hedonizmus felé, az örömöt sokszor csak a "vágyak" teljesítése és a "szenvedéstől" való menekülés jelenti. Nincs pozitív koncepció a szenvedésre, a hedonizmus, az anyagi javak hajszolása elfojtja azt, hogy az élet küzdelem, a fejlődés a problémamegoldás mentén halad. A fenti változásokat jól mutatja, hogy a szakmai programban szó eshet már "kóros boldogságról" is. Ellentmondásosnak tűnik e két szó összekapcsolása, hiszen hogyan lehetne kóros egy olyan érzés, amire annyian vágynak?

A boldogság biológiai termék: az idegrendszer konkrét területe vesz részt a kialakulásában. Biokémiai anyagok, folyamatok felelősek a létrejöttéért, és genetikai meghatározottságú a boldogságra való képesség. Az addikciók jó példáját mutatják annak, hogy a pillanatnyi örömből hogyan lesz tartós szenvedély és nem ritkán a halálig tartó szenvedés.

A szenvedélybetegségek egyéni, családi, társadalmi kára és jelentősége nem hangsúlyozható eléggé. Okai szerteágazóak, ezért mind kutatásuk, mind klinikai ellátásuk multidiszciplináris tevékenység. Kialakulásukban genetikai, neurobiológiai, személyiségbeli és pszichoszociális tényezők egyaránt szerepet játszanak. A neuropszichiátria a neurobiológiai működészavar feltárásával közelíti meg a kérdést, amelyben meghatározó szerepe van a dopaminerg rendszereknek (az agyi "jutalmazó" struktúráknak). A szenvedélybetegek ellátásában a biológiai kezelés és a pszichoterápia célja a természetes örömforrások értékének helyreállítása.

A szenvedélybetegségek kapcsán mindig felmerül a probléma: hol a határ? Meddig egészséges, motiváló, előre vivő egy szenvedély - hiszen például egy nívós művészeti alkotás létrehozása szinte elképzelhetetlen az alkotás szenvedélye nélkül -, és mikortól válik betegséggé, szenvedés forrásává?

A kábítószerdependencia például jól ismert tény a klinikumban. A jelenleg használatos diagnosztikus rendszerek szubjektív tünetekre alapozzák a kábítószer függőség kórisméjét, így pl. a rendészeti és igazságügyi szervek, a laikusok által is ellenőrizhető, objektív kritériumokat igényelnek. Egy most bemutatásra kerülő vizsgálat során például tíz év kábítószeres ügyeit: alkalmi, rendszeres, illetve függő kábítószerezőket vizsgáltak.

Elemezve a három csoport adatait, a szerzők az értéktisztelő, illetve értékromboló beállítódást találták olyan megkülönböztető kritériumnak, ami a vizsgált személynek a családjával, tanulással, szakmai képesítéssel, foglalkozásával, lakásviszonyaival, párkapcsolataival, utódaival, saját egészségével, a társadalom jogi berendezéseivel szemben vizsgálandó. Az alkalmi kábítószerező a fenti vonatkozásokban értéktisztelő, a rendszeres kábítószerező egy/több téren értékromboló, míg a kábítószerfüggő valamennyi szempontból értékromboló magatartású volt.

Természetesen azt is vizsgálják a szakemberek, hogy mit lehet tenni. Kutatást végzetek például a közoktatási intézmények, valamint az azokban oktató pedagógusok prevencióval/ egészségfejlesztéssel - illetve tágabban értelmezve a tudásátadáson túlmutató feladatokkal - kapcsolatos szerepfelfogásának, valamint ezirányú tevékenységének megismerése céljából is. E szerint kiemelkedő fontosságú, hogy a pedagógusok mennyire tartják fontosnak, és mennyire iktatják be tevékenységeik közé az egészségfejlesztés/prevenció témakörét is hordozó, ismeretátadáson túlmutató feladatokat.

Az sem véletlen, hogy a szakmai program egyik kiemelkedő témája az endokannabinoid (EKB) rendszer neurobiológiájának bemutatása az étkezési, az affektív, a szorongásos zavarok, a szkizofrénia, a demenciák és az addikciók patomechanizmusa és terápiás lehetőségei vonatkozásában. A jelenleg ismert két fő EKB működés (folyamat) egyikének a szorongásos zavarok, depresszió és az Alzheimer-kór szempontjából van jelentősége, míg a másik fajta receptoroknak pedig a szenvedélybetegségek fenntartásában és a visszaesések kialakításában tulajdonítanak alapvető szerepet. Az EKB-ok előállítását és felszívódását szabályozó anyagokban az említett neuropszichiátriai betegségek új gyógyszereinek potenciális lehetőségét látják a szakemberek.

Mindezeken túl a gyógyítás is lehet egy gyönyörű szenvedély, de a gyógyítónak is szüksége lehet segítségre. Az optimális egyensúlyra nemcsak a betegeknek, hanem a terapeutáknak is szükségük van. Egy, a pszichiáterek között terjesztett életminőségkérdőív feldolgozásából készült vizsgálat eredményeit a Hungarostudy 2002 című országos, reprezentatív felmérés diplomásainak adataival is összehasonlítva kiderült, hogy sajnos a pszichiáterekre vonatkozó egészségi mutatók között a nők sajátos problémáinak előfordulási gyakorisága magasabb az egyéb diplomásokkal összehasonlítva.

Egy másik előadásban a pszichiáterek életminőségét felmérő kérdőíves vizsgálat során a munkával kapcsolatos stresszre és a kiégési szindrómára vonatkozó adatokat értékelnek. A 2006-ban felvett adatok szerint az emocionális kimerülés és a teljesítménycsökkenés szintje nagyon magas a pszichiáterek körében, a férfiak és nők 26-39 százalékára jellemző. A Beck-teszt alapján az enyhe és közepes depresszió a férfiak és nők negyedére (23-25%) jellemző, míg az utóbbi egy évben jelentkező öngyilkossági gondolatokról a megkérdezett férfiak 7 százaléka, a nők 12 százaléka számolt be. Jól látható tehát, hogy a pszichiátriai pálya stressz-terhelése magas, a depresszió és a kiégési szindróma veszélye nagy.

A már említettek mellett természetesen számos további érdekes és megdöbbentő téma is terítékre kerül: például egy felmérés arra mutat rá, hogy a háziorvosi rendelőben megjelenő betegek több mint egyharmada (36%) súlyos depressziót mutatott, sőt, a páciensek igen magas aránya, 31 százaléka az öngyilkosság szempontjából is veszélyeztetettnek tekinthető, mivel magas depressziós szint és reménytelenség érzés jellemezte őket.

cikk nyomtatása

Szólj hozzá!