
A női élvezet forrása, a G-pont létezik
Sokan vitatták, hogy a G-pont egyáltalán létezik-e. Egy olasz kutatócsoport bebizonyította, hogy minden nőnek van G-pontja.
2004.10.09 20:40
A neves Emmanulle Jannini professzor és kutatócsapata az olaszországi Aquila-i egyetemről felfedezéséről csak a jövő héten számol be a szakma kiemelkedő orvosi lapjában, az "Adult Urology"-ban, de szexológusok és feministák máris szívélyesen üdvözlik az új "G-felfedezést". Jannini professzorék ugyanis azt állítják, tévesek voltak az eddigi állítások, melyek szerint nem minden nőnek van G-pontja.
G-pont történelem
A G-pontról az első tanulmányok 1950-ből származnak. A német Ernest Grafenberg nőgyógyász ugyanis ekkor jelentetett meg egy írást a Nemezetközi szexológiai magazinban. Az izgató felfedezést el is nevezték Grafenberg-pontnak, de a mogyoró nagyságú, szuperérzékeny erogén dudor a vagina elülső falában ma már csak egyszerűen G-pont. Ha ingerlik, tetőtől talpig cikázó élvezetet idézhet elő, amely teljesen eltér a csiklón keletkező orgazmustól.
Aki a G-pont izgatására élvez el, azt egész mélyről fakadó érzés rázza meg. Az amerikai Dr.Beverly Whipple 1983-ban arról számolt be nagysikerű, G-pont című könyvében, hogy 400 nőn végzett el kutatásokat és mindegyiknél megtalálta a Grafenberg-szövetet.

A feministák már ekkor ujjongtak, de még akkor is voltak olyan állítások, hogy nem minden nőnek van G-pontja. Jannini professzorék ezt most megcáfolták, mert ők az önkéntes jelentkezők mellett holttesteken is végeztek kutatásokat és náluk is megtalálták a G-pontot.
Hamarosan G-Vigara
A csodaszerre a Viagrát forgalmazó német Pfizer cég szóvivője szerint csak egy évet kell várni. Ők ugyanis máris lecsaptak az olasz professzor felfedezésének eredményére és egy G-pont stimuláns készítmény előállításán dolgoznak. Az eredményeket, amelyek az eddigi adatok alapján több mint biztatóak, jövő év szeptemberében, a szexológia világkongresszusán hozzák nyilvánosságra és csak ezt követően kezdődhet a készítmény gyártása.
![]() | ![]() |
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06