
Drámai képek - Drezda: nem felejtünk, nem bocsátunk meg
Drezdaiak és más helyről érkezettek tízezrei emlékeztek vasárnap a háború áldozataira a város lebombázásának 60. évfordulóján.
2005.02.13 16:11, Forrás: MTI, Fotók: wikipedia
Az emlékezők között volt a szélsőjobboldallal, vagy nézeteikkel rokonszenvezők ötezer főre becsült csoportja, amely délután felvonulást tartott, olyan jelszavakat hirdetve, mint: "Nem felejtünk, nem bocsátunk meg", s Drezda lebombázását Hirosima, Nagaszaki, vagy Bagdad bombázásával hasonlították össze.
A háborús pusztításoktól hosszú ideig megmenekülő Drezdát, az egyik legszebb európai várost 1945. február 13-án és 14-én három hullámban bombázták az angolszász szövetségesek, lángtengerré változtatva a belvárost. Az infernóban legkevesebb 35 ezer ember pusztult el, de vannak, akik ennek többszörösét sem tartják kizártnak.
Az áldozatok számát azért is nehéz megállapítani, mert 1945 tavaszára Kelet-Poroszországból és Sziléziából elmenekült németek ezrei zsúfolódtak össze Drezdában. Jelenleg történészbizottság foglalkozik az áldozatok számának reális felbecsülésével, a munkával 2006-ra kell elkészülniük.
A 60. évfordulóra körülbelül 30 rendezvényt szerveztek, amelyekre közel százezer embert vártak. A megemlékezésekre eljött az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország németországi nagykövete is. Az egyik drezdai temetőben megkoszorúzták azt a tömegsírt, amelyben 20 ezer ember földi maradványait helyezték el.
Harangok zúgása jelezte a pillanatot, amikor elkezdődött a bombázás. Az évfordulón kinyitották a még nem egészen kész Frauenkirchét (Miasszonyunk templomát), Németország legnagyobb barokk evangélikus templomát, amelynek megroggyant épülete két nappal a bombázás után omlott össze. A Frauenkirchét a német újraegyesülés után kezdték el felépíteni, részben amerikai és angol adományokból. A templom kupoláján ékeskedő kereszt is Nagy-Britanniában készült.
Először szólították fel a drezdaiakat arra, hogy este a "Tízezer gyertya Drezdáért - Egy kép bejárja a világot" akció keretében gyertyákkal jöjjenek a Színház térre, ahol a Gottfried Semper tervezte, szintén elpusztult, majd újjáépített opera áll.
A hivatalos Németország elítéli a szélsőjobboldal történelemértelmezését, amely szerint Drezda lebombázása is a holokauszt fogalomkörébe tartozik. Ennek a nézetnek a Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD) a szászországi parlamentben is hangot ad, ahova szeptemberben jutott be a szavazatok 9,2 százalékát szerezve meg.
Gerhard Schröder német kancellár az évfordulón nyilatkozatban szögezte le: "Minden eszközzel fellépünk a történelem átértelmezésének kísérleteivel szemben. Nem engedjük meg, hogy az okot és az okozatot felcseréljék." A kancellár szerint az évfordulón a háború, a náci önkényuralom drezdai, németországi és európai áldozatait gyászolják. Az évfordulóra készült számos dokumentumfilm egyike a film elején és végén arra hívta fel a figyelmet, hogy "aki Drezda szenvedéséről beszél, nem hallgathat a német felelősségről sem".






![]() | ![]() |
Kapcsolódó írások:
Pusztitó tűzvihar - Drezda bombázása és elpusztítása
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06