A tudomány áldozatokat követel - állattani kísérletek az űrben

Már több mint 40 év telt el azóta, hogy az ember feljuttatta a kozmoszba az első élőlényeket, hogy ezzel lefektesse az alapjait egy emberi űrutazásnak.
_{2005.01.21 13:41, Forrás: Kárpátinfo}

Az ember természetéből adódóan kíváncsi a környezetére, az abban zajló eseményekre, ugyanakkor a technikai fejlődés lehetővé tette, hogy a Földünkön fellelhető majdnem összes "fehér foltot" a XX. század végére feltárja és túllépve a földhöz ragadottságon, kilépjen az űrbe. Az ókori Görögországban élő Ovidius egyik ismert szólásában, miszerint az ember igyekszik a karjával elérni az eget, egyértelműen még nem az űrutazásokra gondolt, viszont mondatában már ott van az újdonságok felkutatására való törekvés...

Már több mint 40 év telt el azóta, hogy az ember feljuttatta a kozmoszba az első élőlényeket, hogy ezzel lefektesse az alapjait egy emberi űrutazásnak. Az ehhez vezető út viszont rögös és sokszor kiszámíthatatlan volt, hiszen a földi viszonyokhoz adoptálódó élőlények űrben, súlytalanságban való viselkedése nehéz kérdések megoldása elé állította a tudósokat.

A hivatalos információk szerint a Föld első űrhajósa Jurij Gagarin volt, aki a Vosztok egyszemélyes űrhajón megkerülte egyszer a Földet, majd leszállt valahol az akkor Szovjetunióhoz tartozó Kazahsztán területén. Természetesen a szovjet nép hőse lett, tettéről és életéről könyvek születtek, viszont az egyszerű emberek ennek a folyamatnak csak a végső stádiumát látták, vagyis magát az űrutazást. Az ehhez vezető nehéz útról még csak nem is sejtettek semmit. Franciaországban már a XVIII. század második felében repültek élőlények a levegőben - persze nem túl nagy magasságban. Mivel XVI. Lajos francia király nem engedett embert a levegőbe, megparancsolta, hogy először állatokat küldjenek légballonnal az égbe. Így hát az első aeronauta egy bárány, egy kakas és egy kacsa lett. Miután az utazás sikeres volt, ember is felemelkedhetett a levegőbe ezeken a hidrogénnel töltött ballonokon.

A XIX. század végére az aeronauták elérték a 8800 méteres magasságot, viszont néhányuknak balul sült el az utazás, ugyanis ekkora magasságban az oxigénhiány miatt már rosszullétek, fulladások jelentkezhetnek. Ketten meg is haltak, egy utazó pedig eszméletlen állapotban tért vissza a felszínre. A tudománynak mindig is voltak és lesznek áldozatai. Ez törvényszerű, ugyanis csakis ilyen áron lehet összegyűjteni azt a tudásmennyiséget, amely egy idő után biztonságosabbá teszi többek között a repülést és az űrutazást.

A Wright-fívérek 1903-as néhány másodperces repülése után már komolyabb fejlődésnek indult a repülés, a XX. században pedig megteremtődtek a feltételei annak, hogy az ember elhagyja a Föld atmoszféráját és űrhajó segítségével kilépjen a kozmoszba. Ehhez persze szükség volt arra, hogy a kozmonauta felkészüljön minden helyzetre, ami az űrben érheti őt. Ezzel kapcsolatban meg lehet említeni Johannes Kepler német csillagászt, aki a XVII. században egy holdutazást tervezett. Ehhez írt egy kis tanulmányt, hogy az utazó mire számíthat a Hold felszínén, továbbá leírta azokat a tudományágakat, amelyek segítségével eljuthat az ember az űrbe.

A rakétameghajtás alapú elmélet csak később jelent meg és az 1857-1935 között élő Konsztantin Ciolkovszkijtól származik. Ugyanakkor az első folyékony üzemanyaggal működő rakéta kilövése Németországban történt meg. Mint ismeretes, a német rakéták a második világháború után a Szovjetunióba és az Egyesült Államokba kerültek, ez pedig igen nagy kezdőlökést adott a két szuperhatalom űrkutatási szférájának.

Az USA-ban először 1949-ben, New Mexico államban lőttek fel 100 kilométeres magasságba német rakétát, amelynek fedélzetén majmok voltak különböző orvosi ellenőrző berendezések társaságában. Ezek az állatok közel 1-1,5 percet voltak a súlytalanság állapotában, miközben a földi orvosok fontos vizsgálatokat végeztek rajtuk a műszereken keresztül. A földre már nem tudtak visszatérni, mivel a rakéták felrobbantak, az ejtőernyőrendszer pedig egyszer sem működött. Ennek ellenére, a tudósok így is rendkívül fontos információkat szereztek az élőlények élettanáról a súlytalanság állapotában.

A Szovjetunióban 1951-ben, a Kapusztin Jar katonai gyakorlótéren kezdődtek meg a hasonló kísérletek. Mint ahogy az USA esetében, úgy itt is, a kísérletek az űrhajós egészségének megőrzésére irányult az új - súlytalansági - viszonyok között. A kutatóknak ugyanakkor előre kellett gondolniuk a vészhelyzetekre is, így ki kellett dolgozniuk azokat a mentőhelyzeteket, amelyek egy-egy baleset nyomán léphetnek fel. A kísérletek természetesen továbbra is állatokon folytak, ezért az első szkafanderek, hermetikusan záródó kabinok szintén állatoknak készültek. Míg az amerikaiak főleg majmokat lőttek az űrbe, a szovjetek keverék kutyákkal próbálkoztak (Belka, Sztrelka, Csernuska, Zvezdocska, Lajka stb.), továbbá patkányokkal, legyekkel és más kisebb élőlényekkel.

Néhány év után eljött az ideje annak, hogy a majmok és kutyák után ember is eljusson a világűrbe. Ekkorra a tudósoknak már sikerült a minimálisra csökkenteni egy ilyen utazás veszélyeit, persze teljes biztonságot senki sem tudott garantálni. Az állatokkal való munka után az orvosoknak át kellett szokniuk az emberekhez. Persze ez sem ment sokszor problémamentesen.

Több űrhajós is arról számolt be, hogy a földi felkészítés során nagyobb megterheléseknek vetették alá őket, mint amit a kilövéskor és a visszatéréskor éreztek. Elmondásuk szerint az űrben pszichológiai szempontból könnyebb volt nekik, viszont több asztronauta is rendellenességeket tapasztalt, halucinációk gyötörték őket, a legkisebb mozdulatra is forgott velük a világ, elsápadtak, verejtékeztek, hánytak és némelyikük úgy érezte, mintha zuhanna. Látható, hogy az űrutazás rendkívüli módon megviseli az emberi szervezetet. Mára már több mint félezer ember járt az űrben, közülük mindössze 10 százalék érzett valamilyen rendellenességet.

És mit hoz a jövő? Mint láttuk, az első repülőgépes és űrutazás között kevesebb mint 50 év telt el. A fejlődés rohamos és eredményes volt, így ebben a pillanatban még nem tudhatjuk, hogy hová és mivel fog repülni az ember 2050-ben vagy 2100-ban.

cikk nyomtatása

Szólj hozzá!

Kapcsolódó írások:

Többezer állatkísérlet - a tudományért mindent?