Ma búcsúztatják Kaszás Attilát - A Dunában nyugszik majd?

Szerdán vesznek végső búcsút a negyvenhét évesen elhunyt Kaszás Attilától - A szertartás a Nemzeti Színház parkjában lesz, a művész hamvait a hírek szerint a Dunába szórják majd.
2007.04.18 07:02

Tragikus hirtelenséggel, fájdalmasan fiatalon ment el a nagy színész - Kaszás Attilát március 23-án agyvérzés érte, elveszítette eszméletét és többé nem is tért magához. Temetésének részleteit a család szigorúan titokban tartja. A Blikk úgy tudja, a színész megáldott hamvait a Dunába szórják majd.

Az utóbbi időben Kaszás Attila gyakran mondta: nem fél a haláltól. Nem volt alkalma arra, hogy utolsó óráiban erre gondolhasson - Először a Nemzeti Színházban a Tizenkét dühös ember cmű darabjának délutáni beugrópróbáján lett rosszul, nem sokkal ezután pedig a konditeremben, edzés közben agyvérzést kapott. Hiába volt az orvosok segítsége és utolsó mentsvárként a műtét, többé nem tért magához. Szerettei, barátai és rajongói napokon át reménykedtek, várták a híreket, hátha javul Attila állapota. A sportot mindig kedvelő művészről nem tudták elhinni, hogy szervezete feladja a küzdelmet. Sajnos, a halál legyőzte őt. A színművész az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézetben hunyt el, halálának közvetlen oka a vérkeringés összeomlása volt.

Kaszás Attila rosszulléte előtt még próbált a Nemzeti Színházban, készülve a Tizenkét dühös ember esti előadására. Beugrópróba volt - Utána a művész Stohl Andrással együtt lazítani indult a konditerembe, mert fájt a nyaka. Ott érte a következő rosszullét, amely végül végzetesnek bizonyult.

A színész fiatal feleségét és pici fiát is itthagyta. Szerdán búcsúznak tőle rajongói és barátai a Nemzeti Színház parkjában. A ravatal a Hajóorrban lesz felállítva, ahol Várszegi Asztrik püspök, pannonhalmi főapát áldja meg a művész hamvait. Szülőföldje, a felvidék - amelyhez élete végéig kötődött - képviseletében pedig Tóth Tibor, a komáromi Jókai Színház igazgatója vesz végső búcsút.

Kollégái is méltó búcsút vesznek Kaszás Attilától. A Vígszínház művészeinek nevében Lukács Sándor búcsúzik, a Nemzeti Színház részéről Jordán Tamás igazgató. Két jó barátja szintén ott lesz a ravatalnál: Rudolf Péter és Szarvas József is. A Nemzeti Színház és a Vígszínház Igazgatósága arra kért minden gyászolót, hogy akik virágot szeretnének vinni a búcsúztatásra, mindössze 1 szállal érkezzenek.

Azt, hogy hol lesz a színész végső nyughelye, a család kérésére titokban tartják. A kollégák sem tudnak róla.

- Nem mondhatok semmit Kaszás Attila temetéséről, de annyit elárulhatok, hogy nem itt lesz Zsigárdon - nyilatkozta a Blikknek a szlovákiai település, Zsigárd kulturális központjának vezetője, Kiss László. A művész édesanyjának faluja Komáromtól negyven kilométerre található. Attila gyakran visszajárt ide az utóbbi években. Megvette ősei házát, de egy jelképes bérleti díjért a falu rendelkezésére bocsátotta. Ma a tájház működik az épületben.

Kaszás Attila temetéséről nem lehet sokat tudni, de a hírek szerint a Dunába szórják majd a színész hamvait: abba a folyóba, amely két hazáját összeköti. (Blikk információi alapján ma.hu

print cikk nyomtatása
comment Szólj hozzá!

Kapcsolódó írások:

Április 18-án lesz Kaszás Attila temetése Kaszás Attila helyett színpadi fények a Nemzeti Színházban A vérkeringés összeomlása volt Kaszás Attila színművész halálának közvetlen oka Közös virrasztást terveznek a Nemzeti Színházban Kaszás Attila emlékére Elhunyt Kaszás Attila színművész

Belépés és regisztráció
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.