Huszonöt éve halt meg Maria Callas

Cecilia Sofia Anna Maria Kalogeropulosz görög szülők gyermekeként látta meg a napvilágot 1923. december 2-án New Yorkban.
_{2002.09.14 10:01, Forrás: MTI}

Édesanyja 1937-ben visszaköltözött Görögországba, ahová ő is elkísérte, hogy az Athéni Konzervatóriumban Maria Trivella, majd Elvira de Hidalgo énekesnőnél tanuljon. Először 1940 novemberében állt színpadra a Boccaccio című operettben az athéni Nemzeti Dalszínházban. Első sikerét 1942-ben érte el, amikor Tosca szerepében mutatkozott be az athéni operában, majd Santuzzát énekelte a Parasztbecsületből és Leonorát a Fidelióból.

1945-ben reményekkel telve tért vissza Amerikába, ahol részt vett a New York-i Metropolitan Opera meghallgatásán. Edward Johnson, az opera menedzsere Beethoven Fideliójának és Puccini Pillangókisasszonyának címszerepét ajánlotta fel Callasnak, aki nemet mondott: nem akarta angol nyelven énekelni a Fideliót, egyéniségéről pedig úgy vélte, nem alkalmas arra, hogy hitelesen megjelenítse a törékeny Pillangókisasszonyt. Más elfoglaltságot talált magának: New Yorkban Sergio Failoni, a pesti Opera vezető karmesterének lánya mellett volt baby-sitter, s Failoni ajánlotta a veronai opera intendánsának figyelmébe.

Hamarosan Olaszországba ment, ahol 1947-ben Veronában a Giocondában mutatkozott be. Itt ismerkedett meg a nála 30 évvel öregebb Giovanni Battista Meneghini téglagyárossal, akihez 1949. április 21-én ment férjhez Veronában, és aki azután impresszáriója lett. A híres karnagy, Tullio Serafin zenei fejlődésének irányítását vette kézbe, színészi képességeit Lucchino Visconti bontakoztatta ki.

Ezután Callas sorra meghódította Milánó, Párizs, London, Chicago, Dallas, New York, Buenos Aires, Los Angeles és más operaházak közönségét. A milánói Scalában 1950-ben az Aidával debütált, majd nagy sikert aratott a Puritánok Elvirájaként, a Tosca, a Norma és a Lammermoori Lucia címszerepében. 1952 júliusában exkluzív szerződést írt alá az EMI lemezkiadó céggel. Amerikában Normaként mutatkozott be, 1954-ben Chicagóban, 1956-ban a New York-i Metben. A sikeres díva hétköznapjaira némi árnyékot vetett egykori menedzsere, Eddie Bagarozy felbukkanása, aki egy 1947-es megállapodásra hivatkozva - mely őt nevezi meg Callas kizárólagos képviselőjének - 300 ezer dollárt követelt az énekesnőtől. A bírósági ítéletet nem hozták nyilvánosságra.

Callas végül tíz év késéssel, 1956. október 28-án Bellini Normájaként debütált a Metropolitan Operában. Szerencsétlenségére a Time magazin ebben az időben készített riportot édesanyjával, akit az énekesnő azzal vádolt, hogy megfosztotta őt gyermekkorától. Utoljára 1950-ben Mexikóban találkoztak, s akkor megfogadta, hogy soha többé nem áll anyjával szóba, s ígéretét haláláig betartotta. A Time magazin ebből kiindulva rideg, hálátlan lányként jellemezte Callast, akit a New York-i közönség meglehetősen hűvösen fogadott, de csodálatos hangjának ők sem tudtak ellenállni.

A következő alkalommal akkor került az újságok címlapjaira, amikor 1958. január 2-án a Római Operaházban lépett föl a Norma gálaelőadásán, ahol jelen volt Olaszország akkori elnöke, Giovanni Gronchi is.

Callas azonban szilveszter éjjel egy divatos római szórakozóhelyen pezsgőzött, s a mulatozás miatt elment a hangja. Beugró énekesnőt nem találtak, s mivel az előadást kockázatos lett volna elhalasztani, Callas az orvosok javaslata ellenére mégis kiállt a színpadra. Az első felvonás végére a közönség fele gúnyos kiabálásba kezdett, míg a másik fele döbbent csendben ült. Maria a hátsó kijáraton távozott a színpadról, az előadást megszakították.

1959. szeptember 3-án Callas bejelentette, hogy elválik férjétől. A hatvanas években kezdődött kilenc évig tartó viszonya a milliárdos görög hajómágnással, Arisztotelész Onasszisszal. Kapcsolatuknak Jacqueline Kennedy felbukkanása vetett véget, a hajótulajdonos 1968-ban feleségül is vette az amerikai elnök özvegyét. Maria Callas ennek ellenére többször is visszatért a beteg férfihoz, akinek halálát óriási csapásként élte meg, élete ettől kezdve lassan hanyatlásnak indult.

1962-ben Párizsban telepedett le, itt töltötte élete utolsó éveit Giuseppe di Stefanóval, az ismert tenorral. A lelkileg és idegileg tönkrement Callas fokozatosan visszavonult az énekléstől. Utolsó operai fellépésén 1965-ben a Toscát énekelte a londoni Covent Gardenben. 1969 júniusában Pier Paolo Pasolinivel közösen láttak neki a Medea című film elkészítéséhez. Ekkor már alig tudott énekelni, de megfeszítetten dolgozott, a film ennek ellenére nem aratott nagy sikert.

Az egykori dívát altatószerek túladagolása miatt 1970-ben kórházba szállították, tettét öngyilkossági kísérletnek könyvelték el. Sokak szkeptikusak voltak az eset szándékosságát illetően, bár köztudott volt, hogy Callas gyakran szedett nagyobb mennyiségű altatót és nyugtatót, amelyet nem gyógyszertárból szerzett, hanem egy barátnője küldött neki Németországból. 1972-73-ban még nagy hangversenykörutat tett Európában és a Távol-Keleten.

Maria Callas 1977. szeptember 16-án váratlanul hunyt el, az orvosi jelentés szerint collapsus okozta a halálát. Sergio Segalini zenekritikus, a művésznő egyik bizalmas barátja kételkedett ebben, szerinte Callas ezúttal öngyilkos lett. Sokak párhuzamot vélnek felfedezni az operaénekesnő és Marilyn Monroe halála között. Abban viszont mindenki egyetérthet, hogy ő volt a "primadonna assoluta", a tökéletes operasztár.

Több mint negyven operaszerepet énekelt és húsz teljes operafelvételt hagyott maga után, alakításai révén Bellini, Donizetti, Rossini, Cherubini rég elfelejtett operái születtek újjá. Életéről Mesterkurzus címmel írt színdarabot Terence McNally, a sikeres színpadi és filmes szerző, melyet 1996 novemberében tűzött műsorára a Pesti Színház.

cikk nyomtatása

Szólj hozzá!