Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin: Együtt II. - Oroszok és zsidók a Szovjetunióban

"Szinte a legfontosabb, ami az embert az emberek között megkülönbözteti, valamiért éppen a nemzetisége."
_{2005.05.23 17:43, Forrás: Vincze Attila Tamás, ma.hu}

"És tegyük a szívünkre a kezünket: ezt a legbizalmatlanabbul, a legféltékenyebben, a legrejtettebb módon - a legmegkülönböztetőbben és legbehatóbban - éppen a zsidók figyelik. A saját nemzetiségüket. Midőn 1990-ben befejeztem az "1917 áprilisá"-t, és elkezdtem rendezni a "Vörös kerék"-en kívül maradt hatalmas anyagot, akkor döntöttem úgy, hogy történelmi áttekintést készítek a zsidók szerepéről az oroszországi forradalomban. Szinte rögtön világossá vált, hogy a történtek megértéséhez az áttekintést okvetlenül sokkal korábban kell kezdenem, és ez a kezdés egyre korábbra tolódott, vissza egészen a zsidóknak az Orosz Birodalomba való első befoglalásáig, 1772-ig, ahonnan végül is elindultunk.

Másfelől pedig az 1917. évi forradalom dinamikus lökést adott az oroszországi zsidók sorsának, és a vizsgált időszak természetes módon ennél továbbra tolódott ki, a forradalom utáni évek történéseihez. Nem méltányoltam azonban azonnal azt a határozott történelmi határt, amelyet a szovjet zsidók tömeges emigrációjának elindulása vont, a XX. század 70-es éveiben - éppen a zsidók oroszországi tartózkodásának kettőszázadik évfordulóján - és amely teljességgel szabaddá vált 1987-re. Ez a határ először számolta fel az önkéntesség hiányát az oroszországi zsidók állapotában: többé már nem voltak idekötve ehhez az élethez, várta őket Izrael, elérhetővé vált a világ minden országa. Ezen az időponton túl a könyv alapgondolata kimerült, hiszen a kivonulás pillanatában eltűnik az orosz-zsidó egymásba fonódottság rendkívülisége is.

Egészen új időszak kezdődött a már szabaddá vált oroszországi zsidóság és az új Oroszországgal létrehozott kapcsolatainak történetében. Ebben az időszakban hirtelen és lényeges változások történtek, de még túlságosan közeli ahhoz, hogy előrevetítsük további eredményeit, és ítéljünk arról, mennyire fogják ezt jellemezni éppen orosz-zsidó vonások vagy pedig a zsidó diaszpóra egész világra kiterjedő törvényszerűségei. Ennek az új témának a kifejletét figyelni, elemezni immáron meghaladja a számomra adatott életet. Az egymásba fonódott zsidó és orosz sors viszonya... valamiféle mély történelmi kódot tartalmaz, amit a jövőben sem szabad elveszítenünk." A.Szolzsenyicin

Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin rövid életrajza:

Kozák értelmiségi család félárva gyermekeként született 1918-ban. Édesapja még fia születése előtt meghalt. A második világháborút a Vörös Hadsereg tisztjeként harcolta végig, bátorságáért kitüntették, majd az egyik - Sztálin hadvezéri képességeit bíráló - leveléért letartóztatták, és nyolc évig különböző börtönökben és munkatáborokban raboskodott. A hatvanas években, a hruscsovi enyhülés idején jelent meg a mind a Szovjetunióban, mind külföldön nagy szenzációt keltett Ivan Gyenyiszovics egy napja című kisregénye, amely egy sztálinista munkatáborlakó egy napját írja le.

Hruscsov bukását követően 1964-ben az írószövetség kizárta soraiból, írásainak megjelentetését betiltották, s ezt követően műveit csak szamizdatban terjeszthették. Hírnevét a hatvanas években nyugaton megjelent könyvei (Az első körben, Rákosztály) alapozták meg. Irodalmi Nobel-díjat kapott 1970-ben, ám ennek átvételére - attól tartva, hogy megakadályozzák hazájába való visszatérését - nem utazott el. A Gulag szigetcsoport című szociografikus hitelességű dokumentumregénye - mely a sztálinista munkatábor-hálózat működését írja le - 1973-ban jelent meg Párizsban. E műve miatt hazaárulás címén letartóztatják, és száműzik a Szovjetunióból. Először Zürichben, majd 1976-tól az Egyesült Államokban élt.

Orosz állampolgárságát csak évtizedekkel később, 1990-ben kapta vissza, 1994-ben visszatért hazájába. Ekkor az orosz írószövetség megkövette, majd 1997-ben az orosz tudományos akadémia rendes tagjává választották. Munkásságáért elnyerte az orosz Lomonoszov-aranyérmet és a francia erkölcs- és politikatudományi akadémia nagydíját, valamint több rangos tudományos és irodalmi társaság tagságát. Az állami díjat 1998-ban visszautasította, mivel nem akarta attól a kormánytól elfogadni, amelyet az ugyanabban az évben megjelent Oroszország a szakadékban című könyvében kegyetlenül bírál.

Szerinte ez a vezetés a pusztulás felé vezeti Oroszországot. Nem titkolja, hogy Oroszország számára előnyösebbnek tartaná a pravoszláv vallásra és a falusi életmódra támaszkodó jóindulatú önkényuralmat. Hazáját egyértelműen a Nyugat materialista szemlélete elleni menedéknek tekinti.

cikk nyomtatása

Szólj hozzá!