Megnyílt a Diplomás Munkaközvetítő Iroda
Megnyílt a Diplomás Munkaközvetítő Iroda. Az országban jellemzővé vált, hogy a Munkaügyi Központokat felkereső pályakezdők közül egyre több a kvalifikált álláskereső.
2003.10.01 13:16, Forrás: WP
Békés megyében az elmúlt havi adatok alapján elmondható, hogy a pályakezdő munkanélküli fiatalok 14 százaléka rendelkezik vagy főiskolai vagy egyetemi diplomával - mondta el a WestelPressnek dr. Nagy Ágnes, a Békés Megyei Munkaügyi Központ igazgatója. A központ épületében ma megnyitott Diplomás Álláskereső Iroda a diplomás munkanélkülieknek és a jelenlegi állásukkal elégedetlen diplomás fiataloknak is segítséget kíván nyújtani.
Az irodában dolgozók minden lehetséges fórumon felkutatják az állásajánlatokat és a kvalifikált szakembereket igénylő munkáltatókkal is tartják a kapcsolatot. Az álláskeresők pedig ingyen használhatják a telefont, az Internetet és az álláspályázatok elkészítéséhez szükséges technikai eszközöket. A Diplomás Állásközvetítő Iroda megnyitóján spanyol és litván szakemberek is jelen voltak. Velük a különböző országokban eddig megvalósult három találkozó alkalmával és most Békéscsabán a fiatalok hatékony segítéséről tanácskoznak a magyar szakemberek.
![]() | ![]() |
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06