null

Simon Tibor elhunyt, mások szócsatáztak

Simon Tibor elhunyt. Éjszaka virrasztó demonstráció autós éjszakai gyászmenetté duzzadt. Ma érte játszik a Fradi.
2002.04.23 23:00

Belehalt súlyos sérüléseibe Simon Tibor, a Sopron labdarúgócsapatának vasárnap hajnalban brutálisan megvert vezetőedzője. Az 37 éves szakvezetőt koponyatörésekkel és agysérülésekkel szállították a Szent János Kórházba, ahol az orvosok két és fél napig küzdöttek az életéért.

Hétfőn felmentették beosztásából azt a törzsőrmestert, akit az edző bántalmazásáért, életveszélyt okozó testi sértés gyanújával vett őrizetne a Fővárosi Ügyészség Nyomozó Hivatala - tájékoztatott a Készenléti Rendőrség közleményben.

A közlés szerint a törzsőrmesternek, aki szolgálaton kívül tartózkodott a szórakozóhelyen, nem volt engedélye arra, hogy biztonsági őrként dolgozzon. A rendőrségi szabályok ugyanis tiltják az ilyen jellegű tevékenység vállalását a munkatársak számára.

Simon Tibort vasárnap hajnalban szállították súlyos koponyasérüléssel a Szent János Kórházba, miután a II. kerületi Lövőház utca egyik szórakozóhelyének közelében bántalmazták. A Matáv Compaq Sopron labdarúgócsapatának 37 éves vezetőedzője három műtéten esett át, de életét nem tudták megmenteni.

Simon Tibor halálhírére virrasztó demonstráció gyorsan egy óriási autós éjszakai gyászmenetté növekedett. Az autós konvoj dudálva-villogva haladt Budáról a Fradi pálya elé, majd a rendőrpalotához. Rendbontás nem történt, fegyelmezett, balhé néküli volt.



Balázs Fecó és Doszpot a sajtón keresztül vitatkoztak

Méltatlannak tartjuk azt a vitát, ami folyt köztük. Ezért véleményünk leírása nélkül közöljük a sajtóközleményeket. Lásd: kapcsolódó írások, a cikk alján.

A speciális eljárást késve alkalmazták Simon Tiboron

A Csókay András által kifejlesztett speciális módszert későn kezdték alkalmazni a súlyos fejsérüléseket szenvedett Simon Tiboron. Csókay az TV2-nek elmondta: sajnos későn hívták, így már szinte értelme sem volt az általa vezetett műtétnek, az orvos ugyanakkor közölte: a korábbi beavatkozás sem biztos, hogy megmentette volna Simon életét.
Simon agyának nyomása hétfő éjfélkor érte el a kritikus mértéket, mert a korábbi műtétek nem tudták visszafordítani ezt a folyamatot. Csókay Anrásnak reggel szóltak és délelőtt 10-kor keződött meg az újabb operáció.
Az OBSI-ban (Országos Baleseti Sebészeti Intézet) kifejlesztett eljárás lényege, hogy nem csak a sérülés miatt egyre fokozódó koponyanyomást csökkenti, hanem az ereket is védi az elszorítástól.
Csókay a műtéti eljárásról elmondta: 33 műtétnél nagyjából a felére sikerült csökkentenie ezzel a speciális eljárással az igen magas - 80 százalékos - halálozási arányt. Az idegsebész esetei, és a külföldi tapasztalatok ellenére a budapesti idegsebészeti vezetés üldözi ezt a módszert - mondta Csókay. Ennek ellenére, ha Simon Tibort az OBSI-ba szállították volna, ott Csókay módszerével műtötték volna meg. Ezzel az eljárással sem biztos, hogy Simon életben maradt volna, maradandó sérülései pedig mindenképp lettek volna - mondta Csókay.

Simon-ügy - szocialista képviselők levele Pintér Sándorhoz

Páva Zoltán, Kökény Mihály és Bakonyi Tibor MSZP-s országgyűlési képviselők írásbeli választ igénylő kérdést intéztek Pintér Sándor belügyminiszterhez azzal kapcsolatosan, hogy miért kellett meghalnia Simon Tibor volt válogatott labdarúgónak.
A szerdán eljuttatott levelük szerint megengedhetetlen, hogy "ma Magyarországon - az alapos gyanú szerint - az erő alkalmazására kiképzett szakemberek agyonverhetnek". - A közvélemény tudni akarja: miért fordult ez elő, és még hány ilyen atrocitás várható? - kérdezik az MSZP képviselői.
Úgy vélik: súlyos felelősség terheli a rendőri vezetést, ha eltűrte, hogy hivatásos rendőrök "feketén" felajánlhatják szolgálatukat vendéglátóhelyeknek, és ezzel, valamint más közreműködésükkel "átállnak a törvénnyel szembeni oldalra".
Páva Zoltán, Kökény Mihály és Bakonyi Tibor szerint úgy tűnik Simon Tibort "rendőri közreműködéssel brutálisan kivégezték".
A szocialista képviselők arra is választ várnak a belügyminisztertől, hogy valóban érintett-e egy vagy két hivatásos rendőr az esettel kapcsolatban, ha igen, szolgálatban voltak-e, vagy önmagukat szolgálatba helyezve cselekedtek.
Az MSZP-s politikusok megkérdezik: készült-e jelentés az esetről, indult-e annak nyomán belső rendőrségi vizsgálat?
- Levonja-e a miniszter úr személyes vagy vezető társaira vonatkozó konzekvenciát az ügyből? Nem érzi-e, hogy négy évnyi "rendpárti", mégis a látszatra épülő irányító és felügyeleti munkájuk csődjét igazolja a csoportos gaztett? - teszi fel a kérdést a három MSZP-s képviselő.

print cikk nyomtatása
comment Szólj hozzá!

Kapcsolódó írások:

Az ISM is gyászolja Simon Tibort Balázs Fecó reakciója Doszpot Péter közleményére Doszpot Péter kikéri magának Tiltakozik Doszpot Péter Lélegeztetőgéppel tartják életben Simon Tibort Felmondtak Simon Tibor brutális bántalmazóinak Vallottak Simon Tibor támadói Félholtra verték Simon Tibort

Belépés és regisztráció
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.