
Politikai üggyé nőtte ki magát a tótujfalusi gyilkosság?
Nemcsak a falu, hanem az Oktatási Minisztérium is tárgyalja a Kitti kitiltásával kapcsolatos ügyet.
2002.09.11 16:00
A nyomozás jelen állása szerint a 14 éves kislány a folyamatos molesztálás és verés miatt lőtte fejbe apját. Az eset rávilágít a gyámügy és a rendőrség tehetetlenségére, miközben felmérések szerint minden ötödik-tizedik nőt bántalmaznak otthon. A barcsi Rendőrkapitányság egyelőre nem tart szükségesnek belső vizsgálatot annak kiderítésére, miért nem történt semmilyen rendőri intézkedés Tótújfalun, a családját sanyargató S. Vilmossal szemben. Azt követően, hogy a 14 éves S. Kitti a hét végén fejbe lőtte zsarnokoskodó apját, a falu lakói széltében hosszában mesélik, hogy hónapok óta tudtak S. korábbi rémtetteiről, a kislány molesztálásáról.
A Magyar Hírlapnak nyilatkozó rendőrségi szakemberek úgy vélik: miután a kiskorú veszélyeztetésének bűntettét a hatóságoknak hivatalból kell üldözniük, így nem lett volna szükség a sértettek feljelentésére egy nyomozás elrendeléséhez.
A Barcsi Rendőrkapitányság vezetője elmondta: sajnos a lakók korábban nem voltak ennyire közlékenyek. Tavaly ősszel egyetlen alkalommal érkezett hozzájuk bejelentés, amelyet azon nyomban továbbítottak az illetékes gyámhivatalhoz. Ott államigazgatási eljárás keretében vizsgálatot indítottak, de a sértettek visszavonták vallomásukat. Tótújfalun sokáig nem volt körzeti megbízott, az új munkatársnak pedig senki nem jelentette az S.-ék környezetében tapasztaltakat.
Tótújfalun sokan érzik úgy, alaptalan vád érte őket a médiában: nem volt közismert, hogy az áldozat mit művelt a családjával. Az emberek egy része nem biztos abban, hogy valóban úgy történtek a szombat hajnali események, ahogyan arról a rendőrség és a sajtó beszámolt. A kislány nyugodt, szinte semmi se látszik rajta, szombaton éjjel buliban volt, kedden pedig már jött a kocsmába a szokásos fagylaltjáért - mesélik. A többség nem érti, hogy a rendőrség miért engedte szabadon a gyanúsítottként kihallgatott kislányt. Kitti tavaly magántanuló volt, de idén az osztályteremben folytatja tanulmányait, és a történtek után is bejár a szomszéd településen lévő iskolába.
A másik elmélet szerint "Kittit azért nem tartóztatták le, mert nem is ő az elkövető. Az elmúlt években ez volt a sokadik lakóhelyük, lehet, hogy V. menekült valaki elől" - vélik. Azt sem értik, miért volt szüksége a férfinak 2-3 lőfegyverre. A falusiak hallották, hogy állítólag a kislány meg a feleség vitte át egyik szobából a másikba a holttestet. De hogyan tudta a súlyosan beteg asszony és a 14 éves kislány megmozdítani a több mint 120 kilós férfit? - vetik fel többen.
"Tudtuk, hogy Vili nem rendes ember, de nem traktálta szomszédait nevelési szokásaival" - mondják. S hozzáteszik: mindenki nagyon várta, mi lesz, mikor kijött a gyámügy, de a hatóság távozása után úgy érezték: nem lehet olyan nagy baj. A somogyi gyámhivatal kaposvári központjában csak annyit közöltek, hogy akik nyilatkozhatnak az ügyben, azok jelenleg nem tudnak válaszolni.
A gyámhatóságot felügyelő Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium gyermek- és ifjúságvédelmi főosztályának vezetője, Csókai László elismeri, a hatóságok óvakodnak beavatkozni ezekbe az esetekbe, épp a magánszféra tiszteletben tartása végett, és kapóra jön számukra, ha a sértettek visszalépnek.
A rossz gyakorlatot azonban meg kell szüntetni, és ki kell vizsgálni az ügyeket - véli a főosztályvezető, aki nem tudott számokkal szolgálni arról, hogy évente hány ilyen típusú bűneset történik Magyarországon. A különböző jogvédő szervezetekkel pedig nem állnak közvetlen napi kapcsolatban. Csókai László szerint a gyermekvédelmi törvény folyamatban lévő módosítása lehetővé teszi majd a határozott fellépést a hatóság részéről.
Hibák a gyermekvédelmi rendszerben
Minden állampolgár lehetősége, és minden gyerekekkel foglalkozó szakember kötelessége jelzéssel élni, ha gyerekbántalmazást észlelt - idézi a gyerekvédelmi törvényt Révész Magda, a XV. kerületi gyermekjóléti szolgálatának vezetője. "Az intézmények feladata ilyenkor, hogy javaslatot tegyenek a gyermek kiemelésére. Aztán 30 nap alatt a szakemberek megnézik, mit lehet tenni a fiatal érdekében" - mondja.
A 14 éves kislány esete kapcsán megjegyzi: lehetetlen, hogy a környéken senkinek sem tűnt fel, hogy a családban erőszak van. A gyerek járt iskolába, és ha magántanuló is volt, akkor is észre kellett volna venni, hogy rengeteg agressziót kellett elviselnie. Látnia kellett a családorvosnak is.
Az emberek hajlamosak becsukni a szemüket, ha olyasmit látnak, ami családon belül zajlik. Akik bejelentést tennének, azok is sokan félnek. A magántanulói státusról a törvény azt mondja ki, hogy a gyerekjóléti szolgálatot is értesíteni kell, hiszen az a gyerek környezetének változásával jár. "A jelen esetben tehát nem működött megfelelően a gyermekvédelem rendszere" - állítja.
Akciótervet sürgetnek a gyermekek szexuális zaklatásának megfékezésére
Évente több százezer gyermeket bántalmaznak Magyarországon. A kutatások szerint a kiskorúak csaknem 8 százalékát szexuálisan is zaklatják.
Szorongás, depresszió, túlmozgás, ágybavizelés. Csupán néhány jel, amelyek arra figyelmeztetnek: a gyermek súlyos titkot hordoz. Az utalásokra azonban a környezet rendszerint nem reagál. Pedig kutatások azt bizonyítják, hogy a gyermekek 5-8 százalékát szexuálisan bántalmazzák és kizsákmányolják - És ez csak a jéghegy csúcsa. A valóságban a megalázott gyermekek száma ennek többszöröse lehet.
Ebben a körben nagyon magas a látencia, mert sokan nem tesznek feljelentést, mert általában ezekre az esetekre az a jellemző, hogy nem beszélnek róla. Vannak akik beszélnek, de nem hallgatják meg őket. A legtöbb erőszak ugyanis családon belül történik, az apa vagy a mostohaapa gyalázza meg a kiskorút - az esetek egy százalékában 3 éves kor alatti gyermekét. A kutatók szerint a legnagyobb gond, hogy ma még azok a szakemberek is segítségre szorulnak, akiknek a gyermekeket kéne megmenteniük.
Több mint százezer gyermekről van szó, akik ma úgy élnek köztünk, hogy fizikailag, lelkileg vagy szexuálisan bántalmazzák őket, és az ő segítségükre szinte alig vannak felkészült szakemberek, akik a segítségükre készülnek. Ezért az Unicef magyar szervezete szerint egy országos akciótervet kell kidolgozni a szexuális bántalmazások megelőzésére, a szakembereket pedig végre fel kell készíteni a valódi segítségnyújtásra.
![]() | [2/2] | |
|
![]() | ![]() |
Kapcsolódó írások:
A gyilkos kislányt hősként ünnepli faluja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06