A kisfiú nevét még nem árulta el a színésznő
Itt az újabb sztárbaba: Natalie Portman fia megszületett!
Egészséges kisfiúnak adott életet kedden délután Natalie Portman, a Fekete hattyú Oscar-díjas sztárja. A színésznő múlt héten ünnepelte 30. születésnapját.
Natalie Portman bármikor szülhet
Megszületett Natalie Portman első kisfia, alig egy héttel édesanyja 30. születésnapja után - jelentette a People című bulvárlap. A színésznő, aki a Fekete hattyú című filmben játszott szerepéért februárban Oscar-díjat vehetett át, decemberben jelentette be, hogy gyermeket vár barátjától, Benjamin Millepiedtől.
A kisbabáról egyelőre semmi konkrétumot nem lehet tudni, sem a születési paramétereit, sem pedig a nevét nem árulta el a büszke anyuka, de azt már korábban bevallotta, hogy mivel mindketten zsidó vallásúak, babonából szinte semmit nem vettek meg a kicsinek a születése előtt. Ez a feladat a kispapára vár az elkövetkező napokban, amíg Portman a kórházban van, de azért annyi segítséget adott az anyuka, hogy ha nem is vásároltak meg előre semmit, legalább közösen kiválasztották a szükséges holmikat az üzletben.
Natalie Portmant a terhessége alatt jegyezte el szerelme, de az esküvővel egyelőre még várnak, most minden bizonnyal a kisbaba az első.
A színésznő és balett-táncos, koreográfus kedvese a Fekete hattyú forgatásán ismerkedett össze, Portman egy balerinát alakított a filmben. Korábban olyan szerepekkel szerzett hírnevet, mint a bérgyilkos Jean Reno védence a Profiban, vagy a Star Warsban Luke Skywalker és Leia hercegnő édesanyja.
Még több hír Natalie Portmanről
Kapcsolódó írások:
- Natalie Portmannek csak pár napja van a szülésig!
- Babonás kismama? Natalie Portman még cumit sem vett gyerekének!
- Oscar-képek: Aratott A király beszéde és a terhes Natalie Portman
- A fekete hattyú című film nyerte el a legtöbb Spirit Awards független filmes díjat
- Képek - Óriási pocakkal vonult fel Natalie Portman!
- Natalie Portman és Colin Firth megint mindent vitt
- Natalie Portman meztelenül lett Miss Dior
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06