Szénabála zuhant Mike Edwards autójára
Tragédia: szörnyethalt az ELO zenésze!
Meghalt Mike Edwards, az Electric Light Orchestra (ELO) zenekar egykori csellósa; a 62 éves zenész autójára egy hatalmas szénabála zuhant rá a délnyugat-angliai Devon megyében.
2010.09.06 16:29MTIEdwards halálát egy 600 kilogrammos szénabála okozta, amely még pénteken megcsúszott egy meredek domboldalon és nekizuhant az általa vezetett furgonnak. A rendőrség tájékoztatása szerint a zenész azonnal meghalt.
Mint közölték, Mike Edwards holttestének azonosításához fotókat és egy YouTube-felvételt használtak, de a formális eljárás részeként természetesen családjával is felvették a kapcsolatot - közölte hétfőn a The Rock Doctor internetes portál.

Edwards a hagyományostól eltérő csellótechnikájáról - naranccsal és grapefruittal tépte a húrokat - és különleges öltözködési szokásairól vált ismertté a hetvenes évek első felében, ami szerves alkotórésze volt az akkor feltűnt, Jeff Lynne által vezetett rockegyüttesnek, az Electric Light Orchestrának.
A zenész 1972 és 1975 között volt az ELO tagja; ez idő alatt négy albumon játszott, köztük a csapat áttörését eredményező Eldorado, A Symphony című, 1974-ben megjelent korongon. Távozását a zenekarból saját döntése okozta: buddhista lett, amit nem tudott összeegyeztetni a rockzenei életformával.
Buddhistaként Deva Pramadára változtatta a nevét és csellótanításból élt.
Az ELO 1972 és 1986 között világszerte 50 millió albumot adott el, 27 Top 40-es kislemezslágert jelentetett meg Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban, köztük a Roll Over Beethovent és a Rock and Roll is Kinget.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06