A keleti kultúrát egy gyerekkel honosítják meg
Színesedik a Smith család - kínai kisgyereket fogadnak örökbe
Manapság az örökbefogadás nemcsak azoknál gyakori, akiknek párkapcsolati, vagy egészségügyi problémáik miatt nem lehet gyereke.
2008.03.06 19:21netbulvar.huA hollywoodi címlapsztárok szinte már divatot csináltak az adoptálásból. Nemrég Will Smith és Jada Pinkett jutott arra a döntésre, hogy a családbővítést nem a természet kínálta módon viszik véghez. A színészpáros egészen Kínáig megy majd a jövevényért.
Kovácsék szóvivője jelentette be a nagy hírt, de egy darabig még várniuk kell a paparazzóknak, hogy lencsevégre kaphassák a gyereket. Ugyanis az adoptálási procedúra Kínában nem túl gyors, így jó pár hónapig eltart majd a dolog. És még a tökéletes gyerkőcre sem találtak rá.

Jelöltek pedig vannak szép számmal, hisz a Nagy Birodalomban nagyon sokan élnek árvaházakban. A külföldi utódok importálása nem újdonság a celebek körében.
Meg Ryan 2006-ban vette magához Daisy True-t, Madonnának hála David Banda vezetékneve cserélődött Ritchie-re nagy nehezen. Angelina Jolie pedig már Kambodzsától kezdve, Vietnámon át, Etiópiáig minden országot bejárt új utód reményében. Eddig három alkalommal járt szerencsével.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


