Bizottsági szerepet kapott a filmsztár
Geena Davis Schwarzeneggerrel harcol
Csatlakozott a kaliforniai politikához Geena Davis, aki Kaliforniában a nők jogaival foglalkozó bizottságban vállalt szerepet.
Képekben Geena Davis a vörös szőnyegen! 
Az Oscar-díjas színésznő kinevezését Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó jelentette be kedden. Közleményében megemlítette, hogy Davis már eddig is sokat tett a nők jogaiért, számos női csoport munkájában vett részt.
Fotó: askmen.com
A pártokon kívül álló, állami szintű bizottság feladata, hogy fellépjen a nők, valamint a lányok jogaiért és egyenlőségéért.
Geena Davis kinevezését még meg kell erősítenie az állam szenátusának is.
A Thelma és Louise, az Aranyoskám és az Alkalmi turista sztárja maga is létrehozott egy nevével fémjelzett intézetet a nők médiában elfoglalt helyének megváltoztatására.
A médiakutatásokat végző intézet azt szeretné elérni, hogy - különös tekintettel a gyermekeknek szánt produkciókra - eltűnjenek a képernyőről és a filmvászonról a nemi sztereotípiák, és emelkedjen a női szereplők aránya.
Davis egyébként a nemzetközi Mensa klubnak is tagja, amely a legnagyobb IQ-val rendelkező embereket fogadja soraiba.
A nap szépe: Geena Davis
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


