Eddig több mint 9,3 millió dollárt gyűjtött össze
George Clooney az ENSZ 9. békekövete
George Clooney-t az ENSZ kilencedik békekövetévé iktatták be hivatalosan csütörtökön, a világhírű színészt nagy üdvrivalgással fogadta a főként a nőkből álló tömeg az ENSZ központja előtt, miután megérkezett egyik küldetéséből, a polgárháború sújtotta Dárfúr-övezetből.
George Clooney a sármos csábító, aki vészhelyzetben is feltalálja magát 

A közügyekben megmutatkozó rátermettségén kívül a 46 éves Oscar-díjas színészt azért is nevezte ki két hete Ban Ki-moon ENSZ-főtitkár, mert Clooney a saját elhatározásából kampányol a Dárfúr-övezetben már 4 és fél éve dúló polgárháború leállításáért. Ezenkívül Clooney az egyik alapítója annak a humanitárius szervezetnek (Not on Our Watch), amely a világ figyelmét Dárfúrra kívánja irányítani, és eddig több mint 9,3 millió dollárt (1,6 milliárd forint) gyűjtött össze az övezet károsultjai számára.
Az ENSZ másik nyolc békenagykövete: Michael Douglas amerikai színész, Elie Wiesel Nobel-díjas író, politikai aktivista, Jane Goodall angol etológus, antropológus, Yo-Yo Ma kínai származású francia csellista, Daniel Barenboim argentin-izraeli zongoraművész, karmester, Paulo Coelho brazil író, Midori Goto japán hegedűművésznő és Haya jordániai hercegnő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


