Gólyahír
Megszületett Hosszú Katinka gyermeke
Nagyon érdekes nevet kapott a kislány.
2023.08.06 15:21ma.huMegszületett Hosszú Katinka gyereke, Layber-Gelencsér Kamília, jelentette be az úszónő Facebookon. Hosszú még tavasszal jelentette be, hogy első gyermeküket várják. A Kamília név jelentése nemesi születésű.
A háromszoros olimpiai, kilencszeres világ- és tizenötszörös Európa-bajnok magyar úszónő a közösségi média oldalán osztotta meg az örömhírt. „Megszületett számunkra a világ csodája! Már most nagyon szeretünk Layber-Gelencsér Kamília” – írta Hosszú Katinka.
Hosszú 2004-ben robbant be a magyar felnőtt mezőnybe, első nagy sikerét 2009-ben a római világbajnokságon aratta, ahol 400 méter vegyesen diadalmaskodott. Karrierje legsikeresebb időszakának csúcsaként a 2016-os riói olimpián három aranyat és egy ezüstöt nyert: 200 és 400 méter vegyesen győzött, valamint 100 méter háton sem talált legyőzőre, míg 200 méter háton második lett.
A nemzetközi szövetség (World Aquatics) adatbázisa szerint pályafutása során kilenc nagymedencés világbajnoki és 15 Európa-bajnoki aranyat nyert, eddigi utolsó versenyén, a tavalyi római Eb-n pedig a 4x200 méteres gyorsváltó tagjaként nyert bronzérmet, amely a 97. érme volt világversenyeken (olimpia, vb, Eb).
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06