Állatkínzás
Mélypontra került a brutálisan megkínzott kutya
Bár látványos felépülésnek indult, elkezdett romlani Fülöp állapota.
2017.04.29 10:33ma.huMint ahogyan arról korábban a ma.hu beszámolt, nemrég kimentettek az állatvédők egy különösen kegyetlen körülmények között tartott kutyát. A négylábúnak kiskora óta nem lazítottak a nyakára tekert madzagon, így az állat feje a felismerhetetlenségig eltorzult, súlyos ödéma keletkezett rajta, míg a nyelési nehézségek miatt kórosan sovány volt.
Bár a szeretet napról napra csodát tett vele, a múlt héten Fülöp rosszul lett. Addig bizakodó gondozói is aggódva osztották meg a közösségi oldalakon, hogy a kutya nagyon nincs jól. A nyíregyházi állatkórházba kellett szállítaniuk, ahol folyamatosan infúziót és gyógyszereket kapott, rengeteg vizsgálatot elvégeztek rajta, ennek ellenére nem lett jobban.
Egy héttel később, azaz szombaton azonban újra jó híreket olvashattunk az Állatbarát Alapítvány Facebook-oldalán! Fülöp a körülményekhez képest jól van. Az Egyetemen orvosai, ápolói 2 óránként táplálják a szondán keresztül és máris kicsit erősebb, mint tegnap volt. Érdeklődő, örül a simogatásnak és becézgetésnek! Ez azt jelenti, hogy a mélyponton túl van. Drukkolunk Neked Fülöp!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


