Eladó az egész világ
Árverésre bocsátják Marilyn Monroe két hajtincsét
Áruk az előzetes becslések szerint együttesen elérheti a 6-8 ezer dollárt (1,7-2,2 millió forint).
2016.07.21 16:10MTI
Az ultraibolya sugárzás ellen is védő dobozban tárolt, együtt árult hajtincsek Frieda Hull hagyatékából származnak, aki Marilyn Monroe fodrászától szerezte meg azokat a híresség tudtával, nem sokkal annak 1962-ben bekövetkezett halála előtt.
A két hajtincset más relikviákkal együtt a New York és Southampton között közlekedő Queen Mary 2 tengerjárón állítják ki augusztus 9-től.
Frieda Hull lelkes rajongóból vált Marilyn Monroe barátjává. A hajtincsek eredetéről a hagyaték kezelői és az árverést november második felében lebonyolító Julien’s aukciósház is hivatalos igazolást bocsát ki az új tulajdonos számára.
Az árverésen a hajtincsek mellett más Marilyn Monroe-hoz köthető relikviákat is eladásra bocsátanak, többek között a Van, aki forrón szereti című filmben (1959) viselt feketegyöngyös-flitteres, valamint a Niagarában (1953) felbukkant rózsaszín lenvászon ruhát is.
Szintén elárvereznek egy fotógyűjteményt, amely számos képet tartalmaz a színésznőről az Édentől keletre című mozifilm 1955-ös premierjéről. Az egyes tételek ára 3 ezertől 600 ezer dollárig (856 ezertől 171 millió forintig) terjed.
Marilyn Monroe az előző hónapban lett volna 90 éves. Korábban több más híresség – köztük Elvis Presley és David Bowie – hajtincse is felbukkant árveréseken.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06