Ünnep
Megérkezett a karácsonyfa a római Szent Péter térre
A római Szent Péter térre csütörtökön érkezett meg az a 25 méter magas vörösfenyő, amelyet az idén Bajorország ajándékozott a Vatikánnak.
2015.11.19 15:41MTI
Az eredetileg 32 méter magas fát rövidebbre vágták, hogy a szállítást megkönnyítsék. A vörösfenyő kamionnal tette meg az utat a Vatikánig.
A fát szokás szerint a Szent Péter tér közepén, a bazilikával szemben, az obeliszk jobb oldalán állítják fel. A fenyő, amely minden évben más és más európai ország ajándéka, az idén a szokásosnál több mint egy héttel korábban érkezett meg a Szent Péter térre, mivel feldíszítésének el kell készülnie a Vatikánban december 8-án kezdődő szentévre.
A fenyőt a pápai állam színeit követő 1500 arany- és ezüstszínű gömbbel díszítik fel. Az idén először azonban más díszek is kerülnek a vatikáni karácsonyfára: az olaszországi gyermekkórházak rákos betegei által készített agyagszobrocskák. A Szent Péter téri fenyőfaállítást II. János Pál vezette be 1982-ben.
A Szent Péter tér közepére kerül a betlehem is, amely idén az észak-olasz Trento megye adománya. Jézus születésének jelenetét huszonnégy darab, fából faragott ember nagyságú szobor jeleníti meg. A szobrok öltözete ruhái a múlt század közepének trentinói népviseletét idézi. Az egyik férfialak egy idősebbnek nyújt segítséget: ez jelképezi a Ferenc pápa által az irgalmasságnak szentelt szentévet.
A fenyőfa állítása is arra utal, hogy sem a Vatikánban, sem Róma városában nem mondanak le a hagyományos ünnepi készülődésről a terrorfenyegetés miatt. A Szent Péter tér és a Vatikán környékén azonban jól láthatók a rendkívüli biztonsági készültség jelei, többek között az olasz rendőrség és csendőrség páncélos járművei.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
- 10:18 Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06