Kutyabarátság
Megható történet: öt napig őrizte bajba jutott barátját
A kutyák ragaszkodásáról és hűségéről ódákat lehetne zengeni, hiszen nem csak az emberekért, de egymásért is képesek akár meghalni is.
2015.10.01 12:38ma.hu
Tillie és Phoebe története két elveszett kutyáról szól, akiknek kálváriája szerencsés véget ért. Tillie, a 11 éves ír szetter-spániel keverék kölyökkorában költözött gazdája, B.J. Duft otthonába, Phoebe a basset hound pedig négy éve csatlakozott hozzájuk, mikor a két kutya a parkban összebarátkozott.
Azóta is elválaszthatatlanok, így nem volt meglepő, hogy egyszerre tűntek el, mikor egy, Duftnál rendezett céges eseményen nyitva maradt egy ajtó. A kutyusokat öt napon át keresték, míg végül egy közeli lakos jelezte, többször látott egy kutyát, akire illett Tillie leírása.
A reménykedő gazdi elindult felkutatni az ebeket a közeli erdőben, és soha nem érzett boldogság öntötte el szívét, mikor a hangos kiabálásra egy gyenge ugatás felelt.
Mint kiderült, Phoebe belesett egy üres víztárolóba és nem volt képes kimászni. Barátja pedig öt napon keresztül őrizte, és csak rövid időkre hagyta magára, míg megpróbált segítséget szerezni. A két kutyus nagyon éhes és szomjas volt, de szerencsére komolyabb bajuk nem történt. Mivel Phoebe vadászösztöne igen erős, gazdájuk úgy döntött, GPS jeladót szereltet a kis kalandor és öreg védelmezőjének nyakörvébe.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-kép miatt
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06