Egy utolsó pancsolás
Először látta meg az óceánt a haldokló kutyus
Se szeri, se száma a megható állattörténeteknek, de a következő sorok elolvasása előtt mindenképpen készítsen elő egy csomag zsebkendőt.
2015.08.28 19:13ma.hu
Natalia Jenney / tumblr
Mikor Cassidy Williams örökbe fogadta most öt éves arany retrieverjét, elmondása szerint első látásra egymásba szerettek. Ezért mikor a kutyust júliusban gyógyíthatatlan csontrákkal diagnosztizálták, az egész család összetört.
Mivel az orvosok szerint a Dood nevű kutyusnak csak nagyon kevés ideje volt hátra a férjhez menni készülő fiatal lány alig bírt koncentrálni közelgő esküvőjére. Pedig nagyon jól szervezett egybekelés volt tervben, egy Oregon állambeli tengerparton tervezték kimondani a boldogító igent. De Cassidy gondolatai folyamatosan a Utah államban élő családjánál, és főképp kutyájánál jártak.
Ekkor a lánya esküvőjére készülő apa úgy döntött, mégsem repülővel utazik, hanem autóba ül, és 13 órát vezet Oregonig, méghozzá Dood kíséretében. Amellett, hogy a kutyus kapta a ceremónia egyik legfontosabb feladatát - ő vitte az oltár elé a gyűrűket – a haldokló eb életében először, és sajnos utoljára megpillanthatta az óceánt is. A hatalmas víztömeggel eleinte nem is tudott mit kezdeni, de hamar felfedezte milyen szórakozást kínál és élete egyik legboldogabb napját töltötte pancsolva és ugrándozva.
„Olyan boldog volt, tele energiával” – mesélte Williams. „És fantasztikus munkát végzett mint gyűrűhordozó”.
Natalia Jenney / tumblr
Natalia Jenney / tumblr
Natalia Jenney / tumblr
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Négymillió autót hív vissza a Volkswagen - menet közben is elmehet a kormányzás
- 6:10 Elfogyhat a víz a Budaörsi Állatmenhelyen - sürgősen segítséget kérnek
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


