Siker
Világszerte hódítanak a magyar biokozmetikumok
Napégésre és ekcémára a levendula; vízhiányos, száraz bőrre a rózsa, sebekre vagy horzsolásokra pedig a körömvirág lehet a gyógyír. Pattanások ellen pedig ott a kamilla. Azaz vissza a természetbe! Hódítanak a biokozmetikumok.
2015.07.13 10:50ma.hu
A kecsketejes termékek és a levendulás krém nagyon jó az allergiára. Hasznos az ekcéma ellen is, mivel gyulladáscsökkentő hatása van – mondta Czakó Béla, akinek csapata közel egy évtizede készít kozmetikumokat.
Cégük, mint mondták, jelen van a többi közt Közép-Afrikában, Dubajban, Németországban, Romániában, Svájcban.
Német nyelvterületen most a levendulás termékek számítanak slágernek, az arab világban a natúr termékek mennek, melyekben nincs semmiféle illatanyag.
Elmondták azt is, hogy a hagyományos szappanuk lúgosítással, főzéssel készül. A benne lévő kivonatok nem bántják a bőrt, sőt, rásegítenek a gyógyulásra. A körömvirágos a horzsolásokra, a kamillás tiniknek, pattanások ellen ajánlott.
A kecsketejből és parlagfűből készült szappan állítólag jó az allergiára. Csak a hajtások és a levelek vannak belefőzve, a termék beállítja a bőr PH-értékét. Egy szappan elhasználása után már érezni, hogy az allergia kissé alábbhagy – hangoztatta Czakó Béla.
A kecske antibiotikumot termel a tejében, ezt használják lényegében a termékekben – írja a közmédia.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06