Mellékszereplőállás
A Csajok című HBO-sorozat felvételein kapott nyári munkát Obama elnök lánya
Lena Dunhammel, az HBO Csajok című sikersorozatának készítőjével dolgozik együtt a nyári szünetben gyakornokként Barack Obama amerikai elnök idősebbik lánya.
2015.07.05 19:44MTI
HBO
A TMZ celebportál újságírója a New York Brooklyn negyedében folyó forgatásokon látta Malia Obamát.
Nem ez az első alkalom, hogy a vasárnap 17 éves Malia televíziós show-n dolgozik, tavaly Halle Berry CBS csatornán futó sorozatának, az Extantnek a felvételein segédkezett - emlékeztetett a The Daily Telegraph című brit napilap honlapja.
Malia jövőre fejezi be tanulmányait a Sidwell Friends washingtoni magán középiskolában, és a jelek szerint a televízió vagy a film terén akar karriert építeni. Michelle Obama first lady ezt egy korábbi interjúban meg is erősítette, de mint mondta, lánya csak a főiskola után szándékozik a filmiparba belépni. "Apjához hasonlóan könyvfaló, és imádja a filmeket" - nyilatkozta a People magazinnak 2012-ben az amerikai elnök neje.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


