Tama
Életében állomásfőnök, halálában istennő volt egy japán macska
Tama, az egykori kóbor macska 2007-től lett a Kisi nevű vasúti megállóhely kabalafigurája, jelenléte tömegeket vonzott az egyébként csőd szélén álló állomásra.
2015.06.29 11:04MTI
Wikipedia/Fire upload Bot (magnus Manske)
Istenséggé felmagasztalva vettek végső búcsút vasárnap Japánban egy vidéki vasútállomáson Tamától, a 16 évesen elhunyt tarka macskától, amely a megálló tiszteletbeli állomásfőnökeként világhírre tett szert és turistákat nagy számban vonzva fellendítette a térség gazdasági életét.
Az egykori kóbor macskát 2007-ben nevezték ki szimbolikusan a nyugati Vakajama kormányzóságban fekvő Kisi vasúti megállóhely "állomásfőnökévé", eredetileg tulajdonképpen csak azért, hogy a kóbor állat valamilyen címen az állomáson maradhasson.
Az állomásfőnöki formaruhába öltöztetett, az utasokat a pénztárnál üdvözlő macska azonban hamar híres lett és tömegesen vonzani kezdte a turistákat.
Mint a Wakayama Electric Railway regionális vasúttársaság elnöke, Kodzsima Micunobu a vasárnapi gyászszertartáson elmondta, Tama jelenléte 1,1 milliárd jenre (2,5 milliárd forintra) becsülhető értékben lendítette fel a térség gazdaságát és pangó vasúti forgalmát.
A macska "hivatalba lépése" előtt a kisigavai vasútvonal a csőd szélén állt, a kevés utas miatt Kisi állomáson már nem is dolgozott személyzet. A macska által megmentett vasútvonal fennmaradása ráadásul reményt ad a túlélésre más halódó vasúti szárnyvonalaknak is - mondta Kodzsima.
Az érdemeire tekintettel időközben "szuperállomásfőnökké" és a vasúttársaság tiszteletbeli elnökévé előléptetett macska június 22-én, egy állatkórházban halt meg szívelégtelenségben, az ember esetében mintegy 80 évesnek megfelelő életkorban.
A sintóista szertartáson a macskát posztumusz "örök tiszteletbeli állomásfőnök" címmel ruházták fel, a cégelnök pedig bejelentette, hogy az állat maradványait a jövő hónapban egy ereklyetartóban helyezik el egy közeli macskaszentélyben. A sintó vallásban sokféle istennek van hely, köztük állatistenségeknek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


