Sors
Szegényeket támogató adománybolt nyílt Kecskeméten
Szeptember óta több mint kétszáz szegény családnak segítettek, volt, akinek a teljes lakását bebútorozták vagy egy recept kiváltásában segítettek.
2015.06.22 20:59MTIAdománybolt nyílt Kecskeméten, ahol a felajánlott termék - jelképes árú - eladásából származó bevételt a mélyszegénységben élő családok megsegítésére fordítják - közölte a Kecskeméti Mélyszegényekért Facebook-csoport alapítója, a Védőháló Karitatív Egyesület elnöke hétfőn az MTI-vel.
Gál Zita, a kecskeméti kezdeményezés ötletgazdája elmondta, hogy társaival 2014 őszén alapították meg csoportot. Korábban is segítettek mélyszegénységben élő családokon, a csoport beindításával azonban nagyot léptek előre, mert már nem csak a saját, otthon feleslegessé vált, de jó minőségű ruháikat, műszaki cikkeiket, bútoraikat adták a szegényebbeknek, hanem a közösségi oldal segítségével rengeteg hasonló, segítő szándékú embert is elérnek - tette hozzá.
Szeptember óta több mint kétszáz szegény családnak segítettek, "volt akinek a teljes lakását bebútoroztuk vagy egy recept kiváltásában segítettünk" - ismertette. Elmondta, hogy a "szociális jelzőrendszer" működik, mert a rászoruló családok jelentkezése mellett rendszeressé vált az, hogy körzeti orvosok, védőnők, pedagógusok is megkeresik őket és felhívják a figyelmüket a rászoruló családokra.
Gál Zita szerint az emberek nem érzéketlenek a szegényebbek sorsa iránt, amit bizonyít az is, hogy már ötven önkéntesük van, a Facebook-csoportjukhoz eddig több mint kétezer-ötszázan csatlakoztak.
Elmondta, hogy rövid idő alatt a felajánlott adományokból négy raktár is megtelt. Megoldást kellett keresni arra, hogy azokkal az adományokkal is kezdjenek valamit, amelyeket nem fognak a szegény, nélkülöző családokhoz eljutatni. Példaként sorolta, hogy lexikonokat, bundákat, festményeket, komplett hagyatékokat, dísztárgyak nem adnak a mélyszegénységben élőknek. A baráti társaság ezért egyesületté alakult és elhatározták, hogy adományboltot nyitnak, ahol a kecskeméti emberek ilyen jellegű felajánlásait jelképes áron árusítva, az abból származó bevételt a szegények támogatására fordítják.
A Medina adománybolt hatvan négyzetméteren működik a belvárosban, a helyiséget egy magánember jutányos bérleti díjon bocsátotta az egyesület rendelkezésére. A munkatársak zöme önkéntes, de az alapítók célja, hogy a munkaerőpiacon hátrányos helyzetű kollegáknak is állást biztosítson.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-képből
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06