21 éve keresték a Queen énekesének nyughelyét
Mégiscsak szétszórták Freddie Mercury hamvait?
Huszonegy évvel halála után megoldódott Freddie Mercury nyughelyének rejtélye: a nyugat-londoni Kensal Green temetőjében a közelmúltban emléktáblát emeltek a Queen együttes 1991-ben, 45 éves korában AIDS-betegségben meghalt énekesének.
2013.02.26 08:29MTIA "Bulsara emlékére" angol nyelvű feliratú táblán egy francia szöveg is olvasható: "minden szeretetemmel mindig közel leszek hozzád", és egy M betű jegyzi a táblaállító kilétét - adta hírül a Daily Mirror című brit napilap a honlapján. Farrokh Bulsara volt Freddie Mercury valódi neve, utóbbit akkor vette fel, mikor 1971-ben a Queen együttes megalakult. M. pedig nem más, mint Mercury egykori szerelme és élettársa, Mary Austin, aki az énekes halála után örökölte annak 10 millió font értékű Garden Lodge-i otthonát.
Freddie Mercury 1986-ban Budapesten (Fotó: MTI)
Freddie hamvainak hollétét eddig senki nem ismerte. Feltételezték, hogy a hamvasztás után Mary Austin kapta meg az urnát, de ő erről soha nem nyilatkozott. Szóvivője most sem volt hajlandó kommentálni a brit lap hírét. A Kensal Green-i temető honlapja szerint ugyanakkor emléktáblát csak az kaphat a temetőben, akinek hamvait szétszórták a szóróparcellában.
Egy Queen-rajongó elmondta: az köztudott volt mindenki számára, hogy Freddie-t 1991-ben elhamvasztották a Kensal Green-i temetőben, de teljes talány volt az, hogy hol helyezték örök nyugalomra. "Egyes életrajzírók szerint a hamvakat még csak el sem vitték Kensal Greenből a hamvasztás után több mint egy évig. Az emléktábla felfedezése valóban izgalmas, és egy nagy áttörést jelenthet" - fejtegette.
A biszexuális Mercury Maryt feleségének nevezte, a nő örökölte a sztár által hátrahagyott lemezek szerzői jogait. A Queen világszerte mintegy 300 millió lemezt adott el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


