Turnéja hozta a legnagyobb bevételt 2012-ben
Madonna viszi a pálmát - levert mindenkit
Madonna amerikai popénekes sokat vitatott MDNA című turnéja hozta a legnagyobb összbevételt 2012-ben.
2012.12.19 08:29MTIA 72 előadásból álló turné összesen 228,4 millió dollár (50 milliárd forint) bevételt produkált - derült ki a Billboard magazin által összeállított ranglistából. Az amerikai popdíva mindenhol teltház előtt lépett színpadra és több mint 1,6 millióan váltottak jegyet a koncertjeire világszerte.
Az év 25 legsikeresebb turnéját felvonultató lista második helyét Bruce Springsteen & the E Street Band szerezte meg 199,37 millió dolláros bevétellel. A Főnök és állandó kísérete ugyan 72-ből csak 54-szer adott teltházas koncertet, de még így is mintegy 500 ezerrel több ember előtt lépett színpadra, mint Madonna.
A dobogó harmadik fokán Roger Waters és a The Wall Live című show végzett 186,46 millió dolláros bevétellel. A Pink Floyd egykori tagját 72-ből 51 alkalommal fogadta teltház és a koncertekre több mint 1,6 millióan váltottak jegyet - adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása.
Michael Jackson zenéjének halhatatlanságát jelzi, hogy a Cirque Du Soleil Immortal World Tour című showja a negyedik helyet szerezte meg az idei ranglistán. A világhírű utazó társulat 183 előadást számláló turnéja 147,3 millió dolláros összbevételt hozott.
A brit Coldplay együttes 147,1 millió dolláros bevétellel záró turnéja az ötödik, míg Lady Gaga amerikai énekes 96,4 millió dollárt produkáló koncertsorozata a hatodik helyig jutott. A legjobb 25 között szerepel továbbá Elton John (32,9 millió dollár) és Rod Stewart (30,1 millió dollár) is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


