Michael Clarke Duncan 54 évet élt
Alulmaradt a csatában: elhunyt a Halálsoron Coffey-ja
Elhunyt Michael Clarke Duncan amerikai színész, akit a Halálsoron című filmben nyújtott alakításáért 2000-ben Oscar-díjra jelöltek.
2012.09.04 10:35MTIAz 54 éves Michael Clarke Duncan július 13-án infarktust kapott, amelyből nem tudott teljesen felépülni. A színész hétfő reggel egy Los Angeles-i kórházban halt meg. A csaknem 196 centiméter magas, 143 kilós, mély hangú Duncan utoljára a Fox televízió The Finder című sorozatában szerepelt, amelyet azonban májusban levettek a tévécsatorna műsoráról.
A Chicagóban született Duncan a Mississippi Alcomi Állami Egyetemen tanult egy ideig kommunikációt, majd a kimaradása után nappal árkot ásott a gázműveknek, éjjel pedig kidobóember volt. A munkatársai a Hollywood gúnynevet ragasztották rá, mert gyakran arról ábrándozott, hogy filmszínész lesz. 1990-ben Los Angelesbe költözött, ahol testőr lett, majd egy reklámfilmben megkapta a kiképző őrmester szerepét.
A hatalmas testére szabott, kisebb alakítások után az első jelentősebb szerepét 1998-ban, az Armageddonban játszotta el, egy Medve becenevű fúrómunkást alakítva. Az Armageddon forgatása során - amely Földnek egy aszteroidától való megmentéséről szólt - barátságot kötött Bruce Willisszel, akivel összesen négy filmben szerepelt együtt. Willis volt az, aki Frank Darabont rendezőnél közbenjárt, hogy Duncan a Halálsoronban megkaphassa a Louisianában nemi erőszak és gyilkosság miatt ártatlanul elítélt fekete, John Coffey szerepét.
Coffey-nak misztikus ereje volt, a kezével gyógyított, sőt, még a halálból is vissza tudott hozni. A börtönőrök parancsnokát, Paul Edgecombot Tom Hanks alakította. Duncant a legjobb férfi mellékszereplők között jelölték az amerikai filmakadémia díjára.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
- 8:53 Súlyos sérülés miatt kényszerül pihenőre a magyar világcsúcstartó szabadtüdős búvár
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


