Szabotál vagy csak halogat Lady Gaga?
Gaga-babákon megy a perpatvar: 10 milliót követelnek a sztártól
Egy játékgyártó cég beperelte Lady Gagát, mondván, az énekesnő szabotálja a róla mintázott babák forgalmazását.
Extrém sztár: Lady Gaga képekben 
A felperes MGA Entertainment vállalat extrém öltözetű, a popsztár ismert dalait egy chip segítségével megszólaltató babákat kíván piacra dobni, amiért előlegként kifizetett egymillió dollárt a Lady Gagát képviselő Bravado International cégnek.
A babáknak a megállapodás szerint már idén nyáron kereskedelmi forgalomba kellett volna kerülniük, ám a Bravado tavasszal váratlanul vissza akarta vonni a szerződésnek azt a részét, amely engedélyezi, hogy a babák Lady Gaga slágereit játsszák, később pedig azzal állt elő, hogy a babákat csak jövőre dobják piacra, Lady Gaga új lemezének megjelenésével egy időben.
Az MGA Entertainment szerint azzal, hogy nem fogadták el a babáról készült végső tervet, 28 millió dollár bevételt tettek kockára, ennyit vártak ugyanis őszre. Keresetükben több mint 10 millió dollár kártérítést követelnek. Lady Gaga ügyvédei szerint bele akarják keverni az énekesnőt a két cég közötti vitába, a Bravado pedig a maga részéről megalapozatlannak nevezte a keresetet.
Még több hír Lady Gagáról
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


