Láncmasszázs-rekord született a Soundon
Képek - Fluor és Istenes Bence nagyon élvezték a masszázst!
A korábbi rekordot megdöntve idén már több mint ötszázan sorakoztak fel egymás mögött a Balaton Soundon, majd vezényszóra mindannyian elkezdték az előttük álló vállát masszírozni.
Megdőlt a láncmasszázs rekordja! 
A Durex megdöntötte saját rekordját, hiszen idén több mint ötszázan alkottak óriási láncot a Balaton partján, és masszírozták meg az előttük álló hátát. A lelkes rekorderek között olyan hírességek is feltűntek, mint Fluor Tomi és Istenes Bence, akik a többi fesztiválozóval együtt segítették az új rekord felállítását.
A minél több masszírozó már csak azért is volt fontos, mert a Durex a résztvevők számával megegyező mennyiségű óvszert adományoz az AHA! Országos Szexuális és Mentálhigiénés Felvilágosító Program számára.
A Durex ebben az évben saját magát állította kihívás elé a Balaton Soundon, és több mint 100 fővel túllépte tavaly felállított rekordját. Ebben a hazai hírességek saját kezűleg is segédkeztek, Fluor Tomi és Istenes Bence habozás nélkül vetette be magát a lányok gyűrűjébe, és élvezte a csinos lányok által nyújtott kellemes masszázst.
Idén több mint félezren vettek részt a láncmasszázs rekordban, és masszírozták egyszerre az előttük álló hátát a Durex 2in1 aromaterápiás masszázszseléivel és síkosítóival. A lelkes fesztiválozóknak köszönhetően az ötszáz kiosztott óvszer nagyban segíti a szervezet szexuális felvilágosításért végzett munkáját, melyre Magyarországon is nagy szükség van.
A nemrégiben nyilvánosságra hozott nemzetközi Durex Szexuális Jóléti Kutatás adatai alapján ugyanis a magyar válaszadók csupán 8%-a védekezik minden szeretkezés alkalmával, és mindössze 16%-uk érezte úgy, hogy kellő szexuális ismeret birtokában szerezte első szexuális élményét.
„Nagyon örülünk, hogy idén sikerült felülmúlnunk a tavalyi eredményt, és külön örülök, hogy ezzel egy jó ügyet is támogatunk. A láncmasszázs rekorddal elsősorban azt szerettük volna idén is szemléltetni, hogy a felelősségteljes magatartást és a szexuális élet felszabadult élvezetét nem kell elkülöníteni egymástól. Kellő elővigyázatossággal és a megfelelő óvintézkedések megtétele mellett semmi sem szabhat határt az élvezetes szexuális életnek” – mondta Somlai Anna, a Durex kategóriamenedzsere.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


