A tesztoszteront elnyomja a zsír
Nem a feleség, hanem a felesleg tehet a nulla szexről
Amennyiben azt tapasztalja, hogy egyre kevésbé tudja összegyűrni társával a lepedőt, ne a korát okolja a csökkent tesztoszteron miatt, hanem a súlyfeleslegét.
2012.06.30 17:44ma.hu
Az ír főváros St. Vincent's University kórházának orvosai végeztek egy kutatást, mely során túlsúllyal, illetve a magas vércukorral rendelkező, pre-diabéteszes férfiakat fogtak tömegcsökkentő programra. Mint ismeretes, a túlsúlyos egyedek esetében a tesztoszteron szint jelentősen lecsökken, ami azért kár, mert ez a hormon felelős többek között a libidóért is. Így ha kevés termelődik, akkor csökken a szexuális késztetés, és merevedési problémák is keletkeznek.
Visszatérve a kutatásra, a szakemberek azt találták, hogy a testtömeggel fordított arányban van a tesztoszteron mennyisége. Azaz, a kutatásban részt vevő férfiak ahogy fogytak, úgy lett egyre több férfihormon a szervezetükben, és úgy lett egyre erősebb a vágyuk egy - vagy több - asszony után.
Az orvosok összehasonlító tanulmányt végeztek a férfiakon, akiket így három csoportba osztottak. Az egyik csoport tagjainak rendszeres edzést és alacsony kalóriatartalmú étrendet írtak fel, a másik csoport cukorbaj elleni szert (metformin) kapott, a harmadik csapat pedig placebót.
Mint kiderült, a sportoló-diétázó férfiak tesztoszteronja 54 százalékkal emelkedett egy év alatt, míg a másik két csoport szintje meg sem mozdult. Így hát egyértelművé vált, hogy az életstíluson történő változtatással egy év alatt nem csak 8 kilogramm feleslegtől lehet megszabadulni, hanem jelentősen lehet növelni a szervezet tesztoszteron termelődésének mennyiségét is, mi több, a cukorbajt is meg lehet előzni! És még nincs vége a listának! Egy másik kutatás szerint azokról az idősebb férfiakról, akiknek magas a tesztoszteronjuk, kevésbé tűnik el az izomtömeg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


