35 éves a PeCsában koncertező rockbanda
Hat év után újra felpörgeti Budapestet Toto
Hat év után ismét Budapesten játszik a Toto, a rockzene történetének egyik fontos szereplője: az első albumát 35 éve kiadott amerikai csapat augusztus 21-én a PeCsa Music Gardenben lép fel.
2012.04.02 12:29ma.hu / MTIA 2010 óta ismét aktív együttesben Steve Lukather gitáros mellett két másik alapítótag, az egyaránt billentyűs hangszereken játszó Steve Porcaro és David Paich is játszik Budapesten - adta ki közleményben a szervező Livesound hétfőn.
A Los Angelesben 1976-ban alakult Toto eddig 17 stúdió- és koncertalbumot készített, emellett nem kevesebb mint 19 válogatáslemezt, összesen 35 millió példányt adtak el világszerte korongjaikból. A progresszív és dzsesszes elemekkel vegyített pop-rockot játszó együtteshez olyan slágerek fűződnek, mint Hold the Line, a Rosanna, az Africa, az I Won't Hold You Back vagy az I'll Be Over You.
A legnagyobb slágerük az Africa volt, a dalt tartalmazó Toto IV című album (1982) a rockzene történetében először kapott 6 Grammy-díjat. Ők írták a Dűne című film zenéjét, játszottak Michael Jacksonnal, Stevie Wonderrel, Miles Davisszel, Aretha Franklinnel, Elton Johnnal, Pinkkkel, Paul McCartney-val, Santanával és Lionel Richie-vel is.
Eddig tizenkét zenész fordult meg a Totóban, az alapító Porcaro fivérek közül Jeff, a dobos 1992-ben meghalt, 2008-ban pedig Lukather jelentette be, hogy kiszáll. Aztán 2010-ben - immár Bobby Kimball énekes nélkül - újra összeálltak egy rövid európai turnéra, amelynek bevételét a súlyos beteg szenvedő Mike Porcaro basszusgitáros gyógyítására ajánlották fel.
A Toto mai felállásában Simon Phillips (dob), Joseph Williams (ének) és Nathan East (basszusgitár) is szerepel. A Toto legutóbb 2006 nyarán játszott Budapesten, akkor is a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán. Steve Lukather gitáros szólóban többször is járt Magyarországon, legutóbb márciusban lépett fel az A38 hajón.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06