Luxusprostit katalógusból
Miért járnak prostikhoz a férfiak?
Évi háromszázmillió vajon nagy ár a kiégésért? A Drága kéj című könyv főszereplője szerint egyáltalán nem az. Számára egyetlen dolog fontos: a pénz. Menetenként ezer eurót keres. Ő Magyarország első számú luxusprostituáltja. Csakhogy elkezdett öregedni...
2011.06.08 08:18ma.huNégy hónapon keresztül vezette a toplistát Szalai Vivien Hamis gyönyör című kötetet, így nem csoda, hogy a szerzőnő újrázott. Saját bevallása szerint őt is meglepte a siker. Az írónő a magyarázatot abban találta, hogy „ilyen őszinteséggel korábban senki sem írt erről a témáról”.
Szalai Vivien a kötet bemutatóján ismét megerősítette, hogy főhősnője létezik, ám számára továbbra is lényeges szempont, nehogy kiderüljön személye.
Almási Kitty pszichológus szerint nem egyedi, hogy elfojtott életükről szívesen beszélnek az emberek, és ez fokozottan igaz erre a szakmára. Véleménye szerint az írónő egyfajta terapeuta volt a luxusprostituált számára. Szalai szerint a lánnyal folytatott beszélgetések ezúttal már nem kizárólag a kéjről és a pénzről szóltak, hanem az öregedés problematikájáról is. Mint fogalmazott, a prostituált óriási traumaként élte meg az első ráncok megjelenését. „A teste egy termék, azonban jár hozzá szavatossági idő is” – figyelmeztetett a szerző. A pszichológus szerint különleges, ám egyáltalán nem ritka a történet. Az eset érdekességét a lány elhárító mechanizmusai adják, melyek feloldásához több éves pszichoterápiára lenne szükség. Szalai ezzel kapcsolatosan arra hívta fel a figyelmet, az egészben az a legmegdöbbentőbb, mennyire érzéketlenül képes a jövőjéről beszélni. Egyetlen dolog számít: a pénz. Mindenről képes lemondani érte, emberi kapcsolatokról, érzelmekről, mindenről, amitől az ember, ember.
Szalai kitért arra is, a könyv címe is (Drága kéj) arra kíván utalni, hogy nemcsak az óradíj magas, de az az ár is, amit fizet a munkájáért. Évente háromszáz milliót keres, ám soha sem lesz képes tartalommal megtölteni életét.

A könyv részletesen számol be az úgynevezett „The book”-ról, ami egyfajta luxusprosti katalógusként funkcionál. Meztelen portfólióik mellett a lányok minden adata nyilvános, még hegeik, oltásaik, sőt anyajegyeik is szerepelnek rajta. A kuncsaftok ugyanis 1000 eurójukért a legmagasabb szolgáltatást igénylik. A katalógusban fel van sorolva minden szexuális szokásuk, még az is, milyen plusz programokat lehet a lányokkal megvalósítani.
Almási Kitty szerint a rengeteg pénz elég komoly személyiségváltozást eredményez a férfiakban, akik az összes elfojtott sérelmüket többek között a prostituáltak megalázásban, bántalmazásában és kihasználásban akarják kompenzálni. A pszichológus elmondta azt is, hogy páciensei egészen elképesztő stílusban beszélnek ezekről a nőkről, habzsolási vágyukban ugyanis elhiszik, pénzért bármit megtehetnek velük. Az összes komplexusukat így akarják ellensúlyozni– fogalmazott Almási.
aargh
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06